Valami hiányzik, valami üres, valami nem jó,
ha saját bőrömbe csípek, egyszer nem elég,
még, még, még, na végre, kicsurran, végre fáj,
és fájjon is, kezem ne fogd le, ne mondd,
hogy nem szabad, keresek valamit, éjjel-nappal,
valamit, ami elillant, de nem tudom, mi az,
furcsa dolgok történnek itt, körülöttem,
nem csak azt nem értem, mi az, ami nincs,
de tegnap reggel óta rémülten figyelem,
piros falai szobámnak egyre halványulnak,
mamának mondtam, pirosra akarom, és
jött a piktor, s csak kente, kente nevetve
a falakra a pipacsszín festéket, kis sátramat
mama emelte akkor az udvaron, ne menj be,
mondta, a festékszag árthat, kikezdi tüdődet,
tejeskávét hozott a sátorba, diós rétest, és
hagyta másnap, hogy órákig rohangáljak
a piros szobában föl-le, hogy kiabáljak, hadd
zengjen a ház, ilióóóóó-olióóóóó-alióóóóó,
és aztán még sok napig, halióóóóó-halióóóóó,
kiáltotta velem egy nap mama, s lezuhant
a földre, akkor elvitték, azóta várom, és nem jön,
és nem jön, de a piros falakba valahol víz ömöl,
özönlik azóta, biztosan sok víz, és fakul a piros,
mint vízfesték rajzlapomon, ha tengernyi
vízzel maszatolom, a falak átáztak, csúnyulnak
egyre, foltosak, akár a bőröm, mikor allergiás voltam,
de ez most nem gyógyul, a húsomat, érzem, feszíti
valami, mardossa, égeti, érdes lángnyelvek forognak
benne, éles késpengék lejtenek táncot ott benn,
életre hívom hát őket, s ehhez nekik levegő
kell, hagyjál hát most, menj el, hadd csípjem
a karom, erősen, erősen, naponta most már,
akkor jön a piros, ömlik, mint a festék, tejes-
bögrémet hozd, ennyit segíthetsz még, a sátorban
maradt, abba gyűjtöm össze ezt a sok pirosat,
s hogyha majd megtelik, ne zavarjon senki,
hagyjatok a falakat újra befesteni, de addig hadd
marjam, tépjem a bőröm körömmel nagyon, hogy
fájjon még, fájjon, fájjon még a karom, s most
menj arrébb, értsd meg, hiába szeretsz, hiába sírsz,
hagyj magamra, hagyj itt, nem téged akarlak,
kit én akarok, majd nevemen szólít.
