Egy hónapon belül elkészülhet a Pirosi út mentén épülő új vasúti megállóhely, amely a péterváradi vasútállomás tehermentesítését szolgálja – jelentette be Žarko Mićin polgármester a Prva televízió műsorában. Elmondta, hogy a munkálatok legkésőbb egy hónapon belül befejeződnek, így tartható a korábban bejelentett határidő, amely szerint a megálló szeptember végén már fogadja az utasokat. A polgármester a beszélgetőműsorban kitért az újvidéki vasútállomásra is, szerinte az előtető leomlása miatt indított eljárásban a vádirat megerősítését követően lehetővé válik az, hogy szakemberek beléphessenek az állomás épületébe, és ott további méréseket végezzenek az építmény stabilitásának megállapítása érdekében.
Mićin a városközpont évek óta tartó felújításáról is beszélt. Közölte, hogy a munkálatok első szakasza novemberig, a további két szakasz pedig várhatóan 2027 tavaszára fejeződik be. A polgármester szerint ennek köszönhetően jövő tavaszra teljes egészében rendezett, sétálásra, közlekedésre alkalmas városközpont várja az újvidékieket.
Nyitókép: Szeli Balázs felvétele



