Szabadka Város önkormányzatának Társadalmi Tevékenységek Titkársága szerkesztőségünkhöz eljuttatott tájékoztatóban értesíti az utazó középiskolásokat, hogy a Szabadka város területén tömegközlekedést igénybe vevő tanulók az iskola vezetőségének nyújthatják be a költségtámogatási kérelmet és az iratokat.
Azok a tanulók, akik Szabadkáról Topolyára, Magyarkanizsára vagy Zomborba utaznak, a havi bérlet támogatására vonatkozó kérelmet Szabadka Város Ügyfélszolgálatában adhatják át augusztus 25-ig.
A listák pótlására legkésőbb szeptember 5-ig van lehetőség. Az így benyújtott igények alapján kiállított bérletek a hónap második felétől érvényesek.
A havi bérletek igényléséhez a kérelem mellé csatolni kell a diák vagy a szülő, gondviselő személyi igazolványának fénymásolatát, az iskolától kapott, hitelesített igazolást a beiratkozásról, melyen szerepelnie kell az oktatási profil megnevezésének, illetve hogy a tanuló először iratkozik be az adott osztályba, továbbá a sikeres tanulmányi eredményről szóló igazolást (az iskola igazgatója és az osztályfőnök által aláírt, az iskola pecsétjével ellátott diákkönyvecske hitelesített másolatát vagy a bizonyítvány hitelesített másolatát), a tanuló, illetve a szülő vagy törvényes képviselő közjegyző által hitelesített nyilatkozatát arról, hogy a tanuló naponta igénybe veszi a tömegközlekedést, és nem részesül kollégiumi ellátásban.
A rászoruló tanulók az ingyenes bérletre való jogosultságuk érvényesítéséhez forduljanak Szabadka Város Szociális Központjához (Aleksa Šantić utca 27.).
A tanulók a havi bérlet teljes árából egységesen 2340 dinárt fizetnek. A szomszédos városok és községek olyan oktatási profiljára beiratkozott középiskolások számára, amelyek Szabadka Város területén lévő középiskolákban is hitelesítve vannak, az utazási költségeket nem térítik meg. Kivételt képez az az eset, ha az adott tanévben a hitelesített oktatási profilból nem indult osztály azon a tanítási nyelven, amelyen a tanuló a tanulmányait folytatja. Azon szomszédos városokba és községekbe járó középiskolások, akiknek a szakja az első osztályba való beiratkozásukkor még nem volt hitelesítve Szabadka Város területén, de a tanulmányaik ideje alatt jóváhagyták azt a helyi iskolákban is, továbbra is jogosultak az utazási támogatásra. Az évismétlő, illetve levelező tagozatos diákok nem jogosultak utazási támogatásra.



