Cikkünkhöz fotógaléria kapcsolódik.
A Magyarok Nagyasszonyát ábrázoló, 1861-ben felállított Mária-szobor teljes körű restaurációt követően eredeti pompájában és festésében visszakerült a doroszlói Szentkútra. A szobrot a szeptemberi kisboldogasszony búcsún szentelik fel és hamarosan egy baldachint is emelnek föléje.
Helyreállították a doroszlói kegyhely 165 éves Szűzanya-szobrát. A restaurálást a szabadkai Biacsi Karolina kőszobor-restaurátor végezte. Az eredeti megjelenés visszaállításán dolgoztak, ehhez a Magyar Képzőművészeti Egyetemen elvégzett vizsgálatok eredményeit is figyelembe vették. A szobor palástjának, ruházatának, koronájának és az alatta található bársony résznek is visszaadták eredeti színeit. A munkálatok február 19-én kezdődtek, a Mária-szobrot pedig csütörtökön délelőtt helyezték vissza a doroszlói Szentkúton. A tervek szerint szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén szentelik fel.
Vastag takarókba burkolva szállították vissza a restaurált Szűz Mária-szobrot a doroszlói Szentkútra. A leemelést követően minden mozdulat különös figyelmet igényelt, hogy az alkotás ismét biztonságosan elfoglalhassa régi helyét. Ft. mgr. Horvát Ákos, a kegyhely igazgatója elmondta, mit jelentett számukra, hogy a több hónapos restaurálást követően a szobor ismét visszakerült a helyére.
– Történelmi esemény szemtanúi lehettünk ma itt a Szentkúton – mondta az atya.
Molnár Edvárd felvétele
Molnár Edvárd felvétele
Molnár Edvárd felvétele
Ft. mgr. Horvát Ákos, a kegyhely igazgatója kiemelte, a Szűzanya soha nem hagyta még el a Szentkutat az odaérkezése óta.
– Amikor februárban búcsút vettünk tőle, akkor is összeszorult a szívünk, de most is, amikor kaptuk a telefont, hogy beért a faluba, akkor felzúgtak a kegytemplom harangjai, és az a feszült várakozás volt bennünk, hogy hazajött. Hazajött, aki fél évig várt, fél évig hiányoltunk, és elképesztő érzés volt. Ez az ilyen feszült várakozás volt az egész közösségben, aki kijött most megnézni a szobrot, és amikor pedig a leleplezés megtörtént, hát akkor szem nem marad szárazon, ha ezt így szabad mondanom – mondta a kegyhely igazgatója.
Kiemelte, a szobor korábban nem esett át teljes körű restauráláson.
– A szobor mindig a falusiak gondjára volt bízva, és bizonyos időközönként átfestették. A 165 év megtette a hatását, homokkő szoborról van szó, ami porózusabb anyagot jelent, tehát szüksége volt mindenféle védelemre. Olyan állapotba került, hogy szakmai segítségre volt szükségünk. Nagyon sok hiány volt már a szobron, letörések, hibás visszapótlások, és megérett a teljes körű nagy restaurációra – ismertette.
Horvát Ákos elmondta, hogy a szobor szentelésére szeptember 8-án, a kisboldogasszonyi nagymise végén kerül majd sor. Addig a restaurátorcsapatnak még olyan igazításokat kell elvégeznie, amelyeket csak a helyszínen lehet megoldani. A szobrot víztaszító védőréteggel is ellátják, fölé pedig egy baldachin kerül Király Szilárd és családja adományából.
A restaurálást végző Biacsi Karolina kiemelte, jelentős művészeti értékről van szó. Ismertette, hogy a szobrot 1861-ben Bartalis Mihály készítette. A restaurálás során részletes vizsgálatokkal tárták fel az egymásra került festékrétegeket, majd ezek alapján kezdték meg a helyreállítást.
– A tisztításokkal indítottunk, ezek között volt mindenféle mechanikus, vegyszeres, gőztisztítás, és végül egy gyors technológiás tisztítás volt az, ami az utolsó festékréteg sorvasztást elvégezte. A vizsgálatok alapján, amelyeket a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végeztek, 33-35 réteg festék találtak. Ezek inkább a lepleken, meg olyan helyeken találhatóak, amelyeket gyakrabban festettek, tehát nagyjából öt évente festhették át a szobrot. A megtisztítást követően a szobor szilárdítása és kőkonszolidációja következett, majd elvégezték a repedések megerősítését és a hiányzó részek pótlását. Ezután kezdődött meg a festés, valamint a Szűzanya arany részleteinek aranyozása. Közben elkészült a Szent Korona új keresztje is – emelte ki.
Biacsi Karolina hangsúlyozta, hogy hosszú és nagy türelmet igénylő munkafolyamat áll mögöttük. A restaurátorok folyamatosan dokumentálták az elvégzett beavatkozásokat is.
Molnár Edvárd felvétele
– Tulajdonképpen hat hónapnyi munka van itt mögöttünk. Ez egy elképesztően türelmes, tényleg kitartó munka, nagyon nagy alázat kellett hozzá, nagyon óvatosan csináltunk mindent, kétszer meggondolva, hogy mit alkalmazunk, mit nem, folyamatosan dokumentáltunk, amelyből nyilván szeretnénk publikálni. Négyen dolgoztunk a szobron, illetve a posztamensen is, mert ugye a postamens is restaurálásra került, és még itt egynéhány feladat, amit majd itt a szentelésig el kell végezni, de tulajdonképpen maga a szobor restaurálása az úgy most nagyjából 99 százalékosnak mondható – ismertette Biacsi Karolina.
A restaurátor a munkafolyamat legnehezebb részéről is beszélt. Kiemelte, hogy az egymást követő átfestések során nagyon különböző anyagok kerültek a szobor felszínére.
– A legnagyobb kihívás a festékrétegek leszedése volt. Ez egyszerűen annyiféle, az eredetitől a legújabbkori festékekig és lakkrétegekig volt rajta minden. Tulajdonképpen azt mondhatnánk, hogy a legszebb eredeti ásványi pigmentektől, ami a vörös esetében a cinóbert, a kék esetében az ultramarint jelenti. Ahogy az évek haladtak előre és egyre jöttek előre ezek a műfestékek, a legmodernebb kapufestékig mindent találtunk rajta. Ezeknek az eltávolítása, ez volt a legnagyobb kihívás – mondta akőszobor-restaurátor.
Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele



