2026. augusztus 13., csütörtök

Közös alkotás az adai templomi orgonáért

Adán a sétányon tíz képzőművész festett egy óriási vászonra

A Nagyboldogasszonyi népünnepélyből a helyi képzőművészek is kivették a részüket, akik tízen csütörtök délelőtt az adai sétányon tízméteres vászonra festették meg Ács Károly költő Gyökér és szárny című verse alapján a szülőföld szeretetét. A Színezd újra! elnevezésű rendezvényen pályakezdő és profi képzőművészek alkottak, de a sétányon a kisgyerekek is alkalmat kaptak a festészetre, akik éltek is a lehetőséggel, tudtuk meg Pesznyák Erika adai képzőművész tanártól és festőtől, az esemény koordinátorától. 
 

A kisgyerekek is festhettek az adai sétányon (Fotó: Csincsik Zsolt)

A kisgyerekek is festhettek az adai sétányon (Fotó: Csincsik Zsolt)

– Az idei Nagyboldogasszonyi népünnepélyre a képzőművészek egy érdekes dolgot találtak ki, nem kiállítás formájában mutatjuk meg, hogyan alkotunk, hanem a folyamatot mutatjuk meg azoknak az érdeklődőknek, akik eljöttek megnézni az eseményt. Meghívásos alapon tíz művész tíz méter hosszúságú vászonra fest akrilfestékkel az adai sétányon felállított asztalokon. Nem egy-egy darab vásznakra alkotunk, hanem egyben van az egész, ezért ez egy hatalmas festmény lesz – mondta Pesznyák Erika. – Az alkotáshoz a mottót Ács Károly Gyökér és szárny című verséből kölcsönöztük. A vers gondolatisága a szülőföld szeretetére mutat rá. Ahova születtünk oda tartozunk, és bárhol is élünk a világban, amit a szülőföldünkön kaptunk, azt mindenhova magunkkal visszük. Reméljük, hogy a közös művészi alkotásnak ösztönző hatása lesz a közösségre is, és talán többen kedvet kapnak a hazaköltözéshez, illetve az itthon maradók inkább a szülőföldön való boldogulást választják. A rendezvénnyel szerettük volna összefogni a korosztályokat, az idősebb alkotóktól a legfiatalabbakig. Az elkészült munkát a nap folyamán a templom mellett fogjuk kiállítani, mivel nagyon hosszú, ezért korlátoltak a lehetőségeink, hogy hova rakjuk ki. Miután megszárad, árverésre bocsájtjuk, és a befolyó összeget az adai Szentháromság-templom orgonájának felújítására ajánlunk fel – tudtuk meg az esemény koordinátorától.

A közös alkotásban az alábbi adai és moholi képzőművészek vettek részt: Harangozó Lili, Tóth Leona, Resócki Kitty, Papp Amanda, Barna Kolozsi Valéria, Zolárek Horváth Annamária, Csomor Magó Mária, Pesznyák Erika, Hugyik Ilona és Györe Johanna.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A tíz alkotó a szülőföld szeretetét festette meg az óriási vászonra Adán (Fotó: Csincsik Zsolt)