2026. augusztus 13., csütörtök

Brindza-brandy készül

Vajdaságba látogattak a Rohonczy Gedeon Mentorporgram vezető mentorai

A Felső-Roglatica és Bácsgyulafalva közötti Brindza szőlész-borász birtokon, az egykori tekintélyes Ungár család újjáéledő uradalmában járt a Vajdaságban elindított Rohonczy Gedeon Mentorprogram csapatának egy része, amelyet a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. és a Prosperitati Alapítvány közösen valósít meg. Az eseményen kerekasztal-beszélgetést tartott a tapasztalatokról a program két vezető mentora, Hernyák László, a Hernyák-birtok tulajdonosa és dr. Simon Vilmos, a Budapesti Műszaki Egyetem docense Gál Tibor, a Gál Tibor Pincészet tulajdonosa, valamint Bacsa László, az Óbudai Egyetem innovációs igazgatója társaságában. A vendégeket Brindza Alpár és édesapja, Ferenc fogadta és kalauzolta a birtokon.

Brindza Alpár elárulta, hogy a program vezetői abban nyújtanak segítséget a családi vállalkozásnak, hogy egy új, egyedi receptúra alapján készült termékkel, brandyvel, azaz borpárlattal lehessen gazdagítani a pincészet kínálatát. A hordóknak helyet adó, négyféle italt érlelő kamra mellett kialakítottak egy közösségi összejövetelekre, kóstolókra is alkalmas helyiséget, amelyet a mentorokkal együtt mutattak be.
 

A merlot szőlő borát ebben a kazánban főzik ki  (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

A merlot szőlő borát ebben a kazánban főzik ki (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

– Ez nagyon szoros munkakapcsolat, mert ahhoz, hogy segíteni tudjunk, teljes mértékben meg kell, hogy ismerjük a vállalkozást és az azt üzemeltetőket, a családokat. Mert nagyon sok családi vállalkozás generációs ellentétekkel küzd, nem történt meg valójában a generációs váltás. Ezért a mi szerepünk, hogy jó pszichológusok is legyünk. Egy családi céget egy ember nem tud vezetni, csak akkor tud hatékony lenni, ha a különféle korosztályhoz tartozó tagok mindannyian egy irányba igyekeznek terelni az ügyét. Amikor kiválasztottuk a mentoráltakat, ez igen fontos szempont volt. Ahogyan a Brindza család esetében is több generáció aktívan kiveszi a részét a munkából. Manapság több feltételnek kell teljesülnie, hogy eladható legyen az a termék. A minőségtől kezdve a marketingen át a csomagolásig. Emellett fontos az online jelenlét is, a cég pénzügyi stabilitása, annak megtervezése. Hogy a vállalkozás és a terméke egy egész történetet tudjon kommunikálni a vásárlók felé, mert az teszi hitelessé. A Brindza-brandy esetében jelenleg ott tartunk, hogy megszületett a termék, amelyet két hét múlva az arculat tervezése követ, majd az online jelenlét kiépítése – tudtuk meg dr. Simon Vilmostól, aki arról is szólt, hogy a Rohonczy Gedeon Mentorprogram 12 mentorát úgy válogatták össze, hogy egy cég stabilizálásában, felfejlesztésében és versenyképessé tételének több sarkalatos pontban is tudjanak hiteles tanácsot adni. Vajdaságban január óta vannak jelen, 36 pályázó közül 15 kisebb-nagyobb vállalkozásnak volt lehetősége részt venni a programban. A Felvidéken már ez a második ciklusa a programnak, negyedik éve igyekeznek a helyi vállalkozói réteget versenyképessé tenni. Minőségi javulást tapasztaltak, brandet építettek és gazdaságossá váltak a program részvevőinek a cégei. A Brindza családnak Gál Tibor is tud hiteles tanácsot adni, hiszen egy a Brindza pincészethez hasonlót igazgat.

– Nemcsak a termeléssel foglalkozunk, hanem a vendéglátással is, a szőlőtől a bor értékesítéséig. A sikernek az az egyik feltétele, hogy a család minden tagja és az alkalmazottak azon munkálkodjanak, hogy a végén egy kiváló termék jöjjön létre, amit egy egyedi történetbe tudunk beágyazni – fogalmazott. 

A családi vállalkozásban Brindza Alpár borászként veszi ki a részét, a fiatalember Keszthelyen végzi felsőfokú szőlész-borász mérnökasszisztens tanulmányait.

– A birtokon 15 hektáron, Topolyán további 3 hektáron foglalkozunk szőlővel, 11 fajtát gondozunk, ebből a legtöbb vörös szőlő. A borainkat topolyai, szabadkai üzletekben, újvidéki és belgrádi éttermekben lehet megtalálni. Külföldre is szállítunk, a horvát piacra, és a kínai piac felé is nyitunk. A brandyt semleges ízvilágú szőlőből kell készíteni, mi a merlot szőlőt használjuk fel erre a célra. Kifőzzük a borpárlatot, majd érleljük tölgyfa hordókba, amelyeknek az alapanyaga Franciaországból érkezett. A brandy legalább négy éven keresztül, de akár 10 évig is érlelődik. Előkóstolni már lehet, a piacra azonban majd később tudunk belépni vele. Addig is várjuk az ital iránt érdeklődőket, baráti társaságokat, munkaközösségek jelentkezését az office@vinarijabrindza.com címen, vagy a vinarijabrindza.com weboldalon, a Facebookon és az Instagramon is – tudtuk meg. 
 

A vajdasági származású Hernyák László borász segített az egyedi borpárlat ízvilágát kialakítani (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

A vajdasági származású Hernyák László borász segített az egyedi borpárlat ízvilágát kialakítani (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

Habár a család már néhány éve dédelgeti a brandykészítés álmát, készítettek is már italt, de egy konkrét, „titkos” családi recept kifejlesztésében Hernyák László nyújtott segítséget.

– A célunk az volt, hogy egy lágy, nagyon tömör, selymes, hosszú ízvilágú, akár egy szivarral együtt is élvezhető brandyt kapjunk. Ezen dolgoztunk hosszú hónapok óta Brindza Alpárral, négyféle karakterrel és árnyalattal rendelkező ízvilágot sikerült kialakítanunk. Kicsit magára hagyom, hogy egyedül is kibontakoztassa a szárnyait. Amikor elkezdtük tervezni a programot, akkor elsősorban Vajdaságban gondolkodtunk, hiszen mi, vezető mentorok vajdasági gyökerekkel rendelkezünk, de akkor még nem volt fogadókészség. Egy éve kerestek meg bennünket, és szeretettel érkeztünk, hogy megosszuk a tapasztalatainkat a barátainkkal együtt. Reméljük, sikerül folytatni ez a programot jövőre is – tette hozzá végül Hernyák László. 
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Brindza Ferenc, Hernyák László, Brindza Alpár, Simon Vilmos, Bacsa László és Gál Tibor a találkozón (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)