Szerb és görög fiatal zenészek közös koncertje erősíti a kapcsolatokat – pénteken a városházán ünnepi fogadáson látták vendégül azokat, akik a Barátság hídjai elnevezést viselő koncert megvalósításában részt vesznek. A városi hangversenyteremben megtartott koncerten szerbiai és görögországi fiatal zenészek léptek közösen színpadra, erősítve Újvidék és Korfu sok évtizedes, baráti kapcsolatát.
Jelen volt az Isidor Bajić Zenei Középiskola vegyes kara és szimfonikus zenekara, a Ravničar Polgári Egyesület képviselői, valamint a Korfu szigetéről érkezett zeneiskola diákjai és tanárai. Žarko Mićin, Újvidék polgármestere köszöntötte őket, hangsúlyozva, hogy a két zeneiskola közös fellépése kiváló példája annak, miként kapcsolhatja össze a művészet a fiatalokat és a közösségeket.
– Fiataljainktól függ, hogy a már meglévő barátságok és együttműködések milyen irányban erősödnek. Korfu különleges helyet foglal el a szerb történelemben, ezért is jelentőségteljes, hogy Újvidék viszonozhatta a vendégszeretetet – mondta, majd emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat szervezésében a legjobb eredményeket felmutató, újvidéki diákok hagyományosan, jutalom tanulmányút keretében ellátogatnak Korfura, ahol kortársaikkal maradandó barátságokat alakítanak ki.
Újvidékre pénteken 55 görög diák és 15 tanár érkezett.
Nyitókép: Újvidékre pénteken 55 görög diák és 15 tanár érkezett (Fotó: Grad Novi Sad)



