2026. február 27., péntek

Az összetartozás jegyében

Csárdásbál Újvidéken

A Vajdasági Magyar Szövetség Újvidéki Városi Szervezetének köszönhetően szombaton immár 21. alkalommal tartották meg a Csárdásbált a székvárosban. A hagyományos, tél végi, nagy népszerűségnek örvendő táncházat az idén is a telepi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ látta vendégül. Az újvidéki magyarság körében ez a bál talán a leglátogatottabb rendezvény, nemcsak a városból, hanem távolabbról is rendszeresen érkeznek vendégek. A szervezők szinte már el is felejtették, mikor rendezték meg először, a művelődési központban azonban hosszú évek óta ez a legsikeresebb mulatság. Az idén 128 belépőjegy kelt el, a bevételt pedig a hagyományokhoz híven a székvárosi magyar oktatás színvonalának fejlesztésére fordították. 
Az érkezőket Bájity Borisz, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, köztársasági parlamenti képviselő, a párt városi szervezetének elnöke fogadta.
– A Csárdásbál külön értéke az, hogy jótékonysági célt szolgál. Az idén, akárcsak a múlt évben is, a magyar tannyelven működő óvodai csoportokat támogatjuk, az Újvidéki Magyar Oktatásért projektum közreműködésével. Számunkra – itt, Újvidéken – nagyon fontos, hogy minden gyermeknek megfelelő szintű tanulási feltételeket biztosítsunk az óvodától egészen az egyetemig – magyarázta a városi pártszervezet elnöke. 

A talpalávalóról az A.N.T. együttes gondoskodott

A talpalávalóról az A.N.T. együttes gondoskodott

Minden évben január 31-én a VMSZ Újvidéki Városi Szervezete a városnapot ünnepeli meg alkalmi műsorral. Nemrégiben a Bálint-nap alkalmából is szerveztek ünnepséget, ezért a rendezvénytorlódás elkerülése érdekében úgy döntöttek, hogy a Csárdásbál február 21-én várja a vendégeit. A véletlen úgy hozta, hogy aznap Tiszakálmánfalván falunapot tartottak, ezáltal a két esemény összefonódott: a peremfaluba érkező vendégek és házigazdák este átjöttek, és az újvidéki magyarokkal közösen mulattak.
– A bál az összetartozásról, a közös barátkozásról szól – fogalmazott Bájity Borisz.
 

Bájity Borisz, a VMSZ újvidéki szervezetének elnöke köszöntötte a vendégeket

Bájity Borisz, a VMSZ újvidéki szervezetének elnöke köszöntötte a vendégeket

Az est sztárvendégei Lukács Anita primadonna, Bojtos Luca és Dénes Viktor, a Budapesti Operettszínház művészei voltak, akik rögtön elvarázsolták a közönséget. A trió operettrészleteket és magyar nótákat adott elő, az emberek pedig velük együtt énekeltek. Lukács Anita primadonna nem először lépett fel a Csárdásbálon.
– Az emberek kedvessége tetszik a legjobban. Az, hogy az egész műsor alatt a műveket, amelyeket jól ismernek, a híres operettszámokat is, csillogó szemekkel velünk énekelték. Fantasztikus közönség. Óriási szeretet és energia áradt belőlük, ez minket is feltöltött. Örömmel énekelünk Újvidéken, mert látjuk, hogy érdekli az embereket az, amit mi csinálunk. Boldogok és jól érzik magukat az előadásunk alatt, ennél több nem is kell számunkra – mondta a primadonna, és hozzátette, minden évbe alig várja, hogy Ladisity Melinda felhívja egyeztetni, hogy a színházi elfoglaltságaik mellet eljöjjenek a bálba. Melinda hosszú éveken át vett részt a Csárdásbál szervezésében, s mint megjegyezte, mindig olyan művészeket törekedtek meghívni, akiket az emberek ismernek, de még nem volt alkalmuk élőben találkozni velük.

– Ahogy most látom, a fogadtatás nagyon jó volt. Anita már volt nálunk, és ő ajánlotta a másik két kollégáját, azt hiszem, hogy ez az a csapat, amely jövőre is jön – mondta.

Hamar táncra perdült mindenki

Hamar táncra perdült mindenki

Mikes Teréz a Csárdásbál kezdete óta visszajár a mulatságra.
– Amióta először megrendezték a bált, azóta a vendégei vagyunk. Szeretjük, mert mindig jó a társaság és a zene. Az pedig, hogy az Operettszínház művészei lépnek fel, az felemeli az egésznek a hangulatát – ecsetelte Mikes Teréz.

Fésűs Mária szerint a Csárdásbál a magyarságtudat megerősítésében is szerepet játszik.
– Ez a bál nemcsak alkalmat ad a felszabadult együttlétre, de közösségi élménnyé formálja a magyarsághoz tartozás érzését is. Érezzük, hogy itt, Vajdaság déli részén is van magyarság. Szeretjük a csárdást, és látjuk, hogy nem csupán a mi idősebb generációnk kedveli ezt, hanem a gyerekek is. Jó érzés látni, hogy a fiatalok is szívesen ropnak hagyományos táncokat – hangsúlyozta Fésüs Mária.

A tiszakálmánfalvi vendégek

A tiszakálmánfalvi vendégek

A jó hangulatról az operaénekesek mellett az A.N.T. együttes gondoskodott, de ahhoz, hogy mindenki kiválóan érezhesse magát, Suhajda Blanka főszakács és csapata is jócskán hozzájárult – ragulevest főztek, csirkecombot sütöttek, illetve betekert disznókarajt is felszolgáltak a vendégeknek

Lukács Anita, Dénes Viktor és Bojtos Luca, a Budapesti Operettszínház művészei

Lukács Anita, Dénes Viktor és Bojtos Luca, a Budapesti Operettszínház művészei

Megtelt az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ

Megtelt az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ

A budapesti művészek megköszönték Ladisity Melindának az újvidéki meghívást

A budapesti művészek megköszönték Ladisity Melindának az újvidéki meghívást

Lukács Anita primadonna visszajáró vendég

Lukács Anita primadonna visszajáró vendég

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Nem csak a közönség élvezte az előadást / Fotó: Diósi Árpád