A Gundulić utca lezárása miatt módosul a 11A és a 11B jelzésű autóbuszok útvonala – tájékoztatott az Újvidéki Városi Közlekedési Közvállalat. A terelésre kizárólag ma, február 25-én kerül sor. Az utcában egy szakaszt lezárnak, ezért a járatok ideiglenesen módosított útvonalon közlekednek. A 11A vonalon közlekedő autóbuszok ma a Belgrádi rakpart irányából egyenesen haladnak tovább, majd a közúti-vasúti híd után balra kanyarodnak a Venizelosz utcába, onnan pedig jobbra a Temerini utcába. Ezt követően balra fordulnak a Partizán utcába, majd jobbra a Kiszácsi utcába. Innen jobbra kanyarodva, a Jaša Tomić sugárúton a megszokott módon érkeznek a vasútállomás előtti végállomásra. A buszok a Marko Miljanov utcánál ideiglenes megállóhelyen állnak meg.
A 11B járat esetében az autóbuszok a Jovan Cvijić utcából balra fordulnak a Temerini utcába, majd jobbra a Venizelosz utcába, és a Nagybani piac mellett elhaladva, a Marko Miljanov utcát érintve érik el a Belgrádi rakpartot.
A 11-es busz útvonala korábban egy másik szakaszon is módosult: a Maksim Gorkij utca alatti csatornahálózat felújítása miatt a járművek április közepéig elkerülik ezt az utcát. A módosított szakaszon ideiglenes megállókat jelöltek ki a Műszaki Kar előtt, valamint a rakpart és a Maksim Gorkij utca kereszteződésénél.
A közlekedési vállalat arra kéri az utasokat, hogy indulás előtt tájékozódjanak a változásokról, és számoljanak a menetidő esetleges meghosszabbodásával.
Nyitókép: A terelésre kizárólag ma, február 25-én kerül sor (Fotó: Rapos Emma felvétele)


