Új látványtervek kerültek nyilvánosságra, de a rekonstrukciós tervek megvalósítása továbbra is kérdéses. A Karađorđe stadion ügye, azaz kibővítésének és átépítésének ötlete hosszú évek óta vissza-visszatérő téma a városban. Az elmúlt évtized során több alkalommal is bemutattak már terveket és látványterveket a stadion felújítására vagy egy teljesen új létesítmény megépítésére vonatkozóan, ezek közül azonban egyik sem jutott el a megvalósítás szakaszába.
Az érdeklődést legutóbb az keltette fel, hogy a brit The Stadium Business szakportál hírt közölt egy új stadion építéséről, friss látványtervekkel kiegészítve. A terveket a DBA Architecture stúdió készítette, amelynek vezetője Đorđe Bajilo építész, a hírt pedig a gradnja.rs és a 021.rs is átvette. A gradnja.rs portál szerint az új stadion akár az U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság mérkőzéseinek is otthont adhatna, amelyet jövőre Szerbia és Albánia közösen rendez. Ennek megvalósulása ugyanakkor egyelőre bizonytalan, hiszen a klub részéről nem érkezett olyan jelzés, hogy a Vojvodina ideiglenesen más pályán játszana a munkálatok ideje alatt.
Korábban arról beszéltek, hogy a stadion épületében működő vendéglátóipari és egyéb üzlethelyiségek akadályozzák a rekonstrukciót. Ezek többsége a Dimitrije Tucović utcára nyílik, de a SPENS épületére is néz jó néhány kávézó és étterem (Fotó: Szeli Balázs felvétele)
A 2025 augusztusában kiadott lokációs feltételek szerint a Karađorđe stadion fejlesztése az UEFA és a FIFA előírásainak megfelelően zajlana. A cél a teljes stadioninfrastruktúra korszerűsítése, valamint olyan kapacitás kialakítása, amely alkalmassá teszi a létesítményt nemzetközi versenymérkőzések lebonyolítására. A tervek alapján az új stadion az UEFA negyedik kategóriájába tartozna, befogadóképessége pedig 16 és 17,5 ezer néző közötti lenne.
Az elképzelések szerint a stadionnak lennének nyitott és fedett részei is, étel- és italárusító pontokkal, mosdókkal, vendéglátó egységekkel, valamint elsősegélyhelyiségekkel és rendőrségi pontokkal. Elkülönített tereket alakítanának ki a játékosok, a játékvezetők, a VIP-vendégek, a sajtó képviselői és az adminisztráció számára. Az épület magassága eltérő lenne: a keleti oldalon egy-, a nyugati részen akár ötszintes kialakítással. A stadionhoz több száz parkolóhely is tartozna, valamint egy, a Felszabadulás sugárút mentén elhelyezkedő, részben a földbe süllyesztett garázs, 143 parkolóhellyel.
A látványtervek egy további, 15 emeletes toronyépületet is bemutatnak a stadion közvetlen közelében, a sugárút mentén. Ez lenne az együttes üzleti funkcióját betöltő objektum, sport- és rekreációs célokat szolgálhatna, de kulturális, kereskedelmi, szolgáltatói vagy adminisztratív rendeltetést is kaphatna. A tervek szerint akár szállodaként is működhetne, a cél olyan dinamikus tartalmak létrehozása, amelyek élénkítik a környezetet.
A felújításról, illetve újjáépítésről legutóbb 2019 végén beszéltek komolyabban, az akkori városvezetésben úgy vélték, hogy a stadion épületében működő vendéglátóipari és egyéb üzlethelyiségek akadályozzák a rekonstrukciót, mivel a nemzetközi szövetségek szigorú szabályai elsősorban sportfunkciókat engedélyeznek. Bár 2023 novemberében bemutattak egy újabb felújítási tervet, a projekt akkor sem lépett a megvalósítás útjára.
Az, hogy a most felvázolt elképzelések elvezetnek-e egy új stadion megépítéséhez, egyelőre nyitott kérdés marad. A Karađorđe stadion jövője továbbra is az egyik legnagyobb megoldásra váró sportinfrastrukturális kérdés Újvidéken.
Nyitókép: A stadionban most csak bizonyos szintű mérkőzések lebonyolítása lehetséges, felszereltsége és kialakítása nem felel meg a szigorú nemzetközi szabványoknak (Fotó: Ótos András)


