Az újvidéki képviselő-testület mai ülésén dönt a limáni templom építéséről, és még néhány, a lakosság körében felháborodást és elégedetlenséget kiváltó kérdésről. Az immár évek óta húzódó vita tárgya a Strand fürdőhely bejáratának közelében tervezett, a környék lakói szerint „túlméretezett, törvényellenes, az egészség szempontjából kockázatos, embertelen és korrupt” egyházi építmény, amelyet a pravoszláv egyház elöljárói szerint mindenképp meg kell építeni, hiszen a Limán városrészben egy templom sincs. A Limán helyi közösség területén élők korábban levélben fordultak a döntéshozókhoz, amelyben tiltakoztak a szóban forgó, füves terület bármilyen célú lebetonozása és beépítése ellen.
A limáni templomot az 1942-es bácskai vérengzés áldozatainak kívánják szentelni. A terv szerint a nagyjából kéthektárnyi zöldterület fele az építkezés után is megmaradna zöldnek, felét lebetonoznák.
Az újvidéki rendőrség arra figyelmeztet, hogy ma délelőtt nagyobb tömeg fog összegyűlni a Strand fürdőhely bejáratának közelében, illetve a városi képviselő-testület épülete előtt, és hogy hatáskörükben mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tiltakozás során ne történjen rendbontás.
A limáni helyi közösségben 2026. január 18-án megtartott lakossá- gi gyűlésen hivatalos döntést hoztak: állásfoglalásuk szerint a limáni polgárok határozottan elutasítanak minden olyan eladást, átminősítést és beépítést, amely a jelenleg közpark, illetve sport- és rekreációs célú zöld területként nyilvántartott parcellát érintené. Az építkezési javaslat ellen a környéken élők már korábban is tiltakoztak – a fotó 2024-ben készült a limáni helyi közösség irodája előtt (Fotó: Szeli Balázs felvétele)
A limáni templomot az 1942-es bácskai vérengzés áldozatainak kívánják szentelni. A döntéshozók azért szemelték ki ezt a helyszínt az építkezésre, mert a második világháború idején a kivégzések jelentős része a közelben történt. A környék lakói azonban nem az „egyház és az Isten” ellen tiltakoznak, és nem is a múlt feledtetése a céljuk, hanem életkörnyezetük és életminőségük megőrzéséért szállnak síkra. A tervek szerint ugyanis a nagyjából két hektárnyi zöld terület fele az építkezést követően is zöldfelület maradna, a másik felét azonban elfoglalná a nagyméretű templom, az oda vezető utak, valamint – természetesen – a parkolóhelyek.
A ma elfogadásra kerülő javaslat egy hatalmas pravoszláv templom építését irányozza elő. Az önkormányzat és az egyházi – vagyis a bácskai püspökség – elöljárói szerint erre szükség van, mivel a Limán városrészben jelenleg nincs templom. A terület ugyanakkor az utolsó, zöldként megmaradt telek ebben a városrészben, a lakók pedig az építkezés bármilyen formáját elutasítják.
A mai képviselő-testületi ülésen a templomépítést is tartalmazó tervmódosítási javaslatról döntenek, ám ez csupán az egyik napirendi pont. Tiltakozás tárgyát képezi a Pirosi út, pontosabban az Európa sugárút mentén, a városi temető közelében található, több hektárnyi zöld terület beépítésének javaslata is. Az eredeti tervek szerint ide parkosított területet alakítottak volna ki, a módosítást követően azonban lakónegyed építését tervezik.
FELVÉTELEZIK A TÜNTETŐKET
Az újvidéki rendőrség arra figyelmeztet, hogy ma délelőtt nagyobb tömeg gyűlhet össze a limáni Strand fürdő bejáratának közelében, valamint a városi képviselő-testület épülete előtt, a Žarko Zrenjanin utca 2. alatt. A rendőrségről szóló törvény 52. cikkelyével összhangban az újvidéki rendőrség munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tüntetések biztonságban teljenek el, beleértve a város területén történő videófelvételek és fényképek készítését is.
Nyitókép: A limáni templomot az 1942-es bácskai vérengzés áldozatainak kívánják szentelni (Fotó: Brankica Brankov)


