A városi képviselő-testület művelődési tanácsának szervezésében holnap délután 6 órakor a péterváradi várról tartanak közvitát az Ifjúsági Színház kistermében.
A beszélgetésen részt vevő szakemberek elmondják, miként látják a vár jövőbeni helyzetét, kinézetét, szó esik majd státusáról, történelméről stb. A vár ügye ismét a figyelem középpontjába került, ugyanis az új híd építése során ki kell majd bővíteni az alatta húzódó alagutat, ami egyesek szerint káros lesz a várra nézve.



