Az újvidékiek két éves, kitartó követeléseinek eleget téve, a Városi Közlekedési Válalat visszaállította az 5-ös járat korábbi elhaladási útvonalát. A VKV 2012-ben “kettéosztotta” az ötös járatot; az 5-ös számú busz a városközpont, később a vasútállomás és a Temerini úton lévő Rodić bevásárlóközpont között szállította az utasokat, míg a 18-as járat a Jugovićevo – városközpont vonalon közlekedett.

Fotó: Dávid Csilla
Az újvidékiek sokat tiltakoztak a két járat bevezetése ellen, mert szerintük kétszer annyi pénzt kellett fizetniük ugyanazért a távért, amiért azelőtt csak egy jegyet fizettek.
A polgárok elkezdtek szervezkedni, nem nyugodtak bele a VKV döntésébe.
- Kétszer kezdtünk aláírás-gyűjtésbe, először 400 aláírást sikerült összegyűjteni, ekkor a VKV meghosszabbította az egyik járatot a vasútállomásig. A kezdeményezésbe ezután bekapcsolódott a jugovićevói, a klisai, a vidovdáni és a slana barai helyi közösség, és 1500 aláírást gyűjtöttünk. Többször is találkoztunk az önkormányzat és a VKV vezetőségével, és csak két év után ismerték be, hogy igazunk van – mondta a Radio 021 hírportáljának Marija Čepi újvidéki lakos, aki több akciót szervezett az ötös járat visszaállítása érdekében.
A VKV-ban annak idején azzal indokolták az 5-ös járat beszüntetését, hogy állandóan késett az autóbusz a városban folyó munkálatok miatt, magyarázta Željko Mitrović, a VKV közlekedési szektorának a főnöke.
- Annak idején a közlekedési feltételek miatt nem tarthattuk be az 5-ös járat előírt menetrendjét, ezért két közlekedési járatot vezettünk be egy helyett. A polgárok kitartóak voltak követelésükben, időközben befejezték a Jovan Subotić utca felújítását, kiépítették a Szentenderi úton a körforgalmat, és felújították a Klisai hidat is, így megteremtődtek a feltételek, hogy visszaállítsuk az 5-ös járatot, elhaladási útvonalának teljes hosszában – mondta Mitrović.
A Temerini út-Repülős település járat útvonala: Temerini út-Temerini utca-Jovan Subotić utca-Šafaryk utca-Uspenska utca-Zsidó utca-Felszabadulás sugárút-Újvidéki Vásár utca-Pirosi utca-Pirosi út-Repülős utca-Veselin Masleša utca. A Repülős település-Temerini út járat útvonala: Veselin Masleša utca-Repülős település utca-Pirosi út-Pirosi utca-Újvidéki Vásár utca-Felszabadulás sugárút-Zsidó utca-Uspenska utca-Šafaryk utca-Jovan Subotić utca-Temerini utca-Temerini út. |
Az ötös vonal visszaállításáért folyó akcióba több civil szervezet is bekapcsolódott, köztük volt Radomir Čubrinović újságíró is.
- A Városi Közlekedési Vállalat volt vezetése pökhendien viselkedett a kezdeményező polgárokkal szemben. Az 5-ös járat ötven évig kiválóan működött, nem értem miért nem érdekelte a VKV vezetőségét a polgárok véleménye, hiszen ők azok, akik használják. Nagyon örülök, hogy ez a polgári kezdeményezés sikerrel végződött, és a VKV végre az újvidékiek érdekét képviseli – mondta Čubranović.
A VKV 5-ös járata december elsejétől újra a régi útvonalon közlekedik, minden 13 percben indulnak-érkeznek az autóbuszok.
