A meglelni vélt csodáiba belefeledkezett XIX. század végi, XX. század elejei Bácska írói világában különös színt jelentettek a női írók és költők. Az Alba Nevis néven publikáló Unger Ilona, Unger József szegedi orvos leánya ugyan Szegeden nevelkedett, ahol atyja kerületi tiszti orvos volt, de a századforduló éveiben a közeli családi birtokuk révén rövidebb-hosszabb ideig Zomborban is élt, ahol részt vett a város társadalmi és kulturális életben. Nevét és alakját Csoór Gáspár is megőrizte Bácska társadalmi élete ezer arcképpel című 1910-ben megjelent könyvében. Édesatyja halála után azonban Budapestre került, ahol több napi- és hetilapban jelentek meg izzóan erotikus hangú költeményei és realizmusra törekedő novellái. 1921-ben Amerikába költözött, de kétévente hazalátogatott. Versei, elbeszélései gyakran jelentek meg a délvidéki lapokban, a Zombor és Vidéke, a Bácska és a Reggeli Újság hírlapokban. Herceg János Irodalmi társaság a régi Bácskában című tanulmányában Alba Nevist a jobb sorsra érdemes tehetségek sorában tartotta számon: „Radványiné Ruttkay Emma verset, novellát, mesét írt komoly szociális hangulattal, Alba Nevisnek az Új Időkben jelentek meg kedves, jól nevelt úrilányok szempontjait soha el nem tévesztő versei. Molnárné Radich Jolánnak csiszolt, finom ízlésű költeményei ugyancsak fővárosi lapokban láttak napvilágot. Akiben a tehetségnek csak parányi magja is élt, azt a Vértesiék társasága és a bankettek nem tudták Bácskában marasztalni. Az öreg Dömötör Pál és Milkó Izidor vitorláját is minden bizonnyal a megváltozott idők szele hozta vissza Bácskába. Pedig Erdélynek és a Felvidéknek már akkor megvoltak a maga írói. Még Szegednek is Tömörkény személyében” – írta a Délvidék íróit és irodalmi értékeit számon tartó szerző, majd a Hírlapok és hírlapírók című tanulmányában hozzátette: a Zombor és Vidéke megjelenése esemény volt a városba, „Vértesi Károly Gehring Mici trafikjában tartotta szombat délutáni cercl-jét, amikor már megjelent az újság, hírei előtt Alba Nevis versével, aki maga is bejött néha erre az eseményre könnyű homokfutón – de azért parádés kocsissal a bakon – családi birtokáról, és Gehring Mici összecsapta a kezét: – Jaj, istenem, itt van az Unger Ila kisasszony, s biztosan tíz példányt akar az újságból, ahol a verse megjelent, de csak öt maradt. A többit elvitte az inas a Koczkár kisasszonyoknak!”
1934 nyarán Alba Nevis újvidéki rokonait is meglátogatta, ekkor a Reggeli Újság 1934. július 22-i számában „Kivételes és kiváltságos a mai ember élete” – Meghitt beszélgetés Alba Nevis-szel címmel mutatta be olvasóinak a költőnőt. „Félek, hogy Alba Nevist, ezt a kiváló írónőt, akinek írásait az amerikai nagy lapvállalatok éppen olyan szívesen és gyakran közlik, mint a pesti napilapok, nálunk alig ismeri valaki – kezdte a bemutatást az újságíró. A költőnő azonban 1934-ben irodalmi munkásságáról, terveiről keserű hangon szólt: „Az utóbbi időben úgyszólván semmit sem írtam, sőt egyelőre nem is valószínű, hogy ismét tollat veszek a kezembe. (…) Amit eddig írtam, elvesztette értelmét és létjogosultságát. Azt az irodalmat folytatni, amelyet eddig műveltem, céltalan és fölösleges időpazarlás lenne. (…) A tökéletességre törekszem.”
A jeles költőnő – verseiből, lírai vallomásaiból kiderül – nyaranta rendszeresen látogatta az Adriát. Fiumei Estilap 1909. július 24-én Alba Nevis balesete című írásában arról számolt be: „A fiumei nyaralás közben vízbe esett a neves írónő, és mert nem tudott úszni, Békássy Jenő hírlapíró kimentette.” Hogy ő volt-e az a szerencsés férfi, akiről a költőnő A tenger című versében így énekelt: „Lásd, új szeretőm van már nékem, ⁄ Hűséges, jó, szerelmes párom, ⁄ Vele most nászutamat járom” – nem derül ki a tudósításból. A költőnő Egy szerelmes lány könyvéből – Alba Nevis versei című, 1911-ben megjelent kötetében pazar színeiben bomlott ki a női szenzibilitás színes virágcsokra, melyben Fiume és az Adria is különös jelentőséget kapott. Szomorúság című versében a költőnő így énekelt:
Cifraruhás, fodros leandervirágok
nyiladoznak lent, az ablakom alatt.
Tenger asszony csupasz, dagadó keblére
Utolsó csókját égeti a nap.
Hirtelen futással itt terem az alkony,
Feketén lengenek a babérlevelek.
Fejjel összebújnak, lágyan megsimulnak
Egy-egy elsuhanó, szótlan pár felett.
Egy üzenetre várok című versében pazar fényeiben ragyogott az Adria feletti messzeség: „A tenger ma oly szép, oly gyönyörű. ⁄ ⁄ Sirálymadarak szánták a vizet, ⁄ Gyors röptük nyomán miljó gyöngy fakad. ⁄⁄ A molót nyüzsgő tömeg lepi el, ⁄ Az Istriano lomhán közeleg. ⁄⁄ És elnézem az Adria vizét: ⁄ A zöld márványon bujdosó erek.”
Kafka Margit mindezek ellenére Alba Nevis: Nász előtt című, a Nyugat 1910. április 16-i számában elmarasztaló hangon írt a kötetről: „nem a szemérem hiányzik e kis kötetre való poémából, hanem a költészet”. Majd hosszasan fejtegette a női lélek rejtett sajátosságait. Az asszonyversek feladata „szerelmes hajlandóságot kelteni vagy megőrizni”, ám ő ezt – különös módon – nem találta Alba Nevis költészetében. Líráját át- meg átjárja ezer egyéb érzelem: természet, kultúra, ember, munka, könyvek, gyermek, sors, de a női líra nem gondolható szerelem nélkül. És ez hiányzik Alba Nevis költészetéből. Alba Nevis egész írói-költői életműve ennek volt a cáfolata. Ádámok és Évák (1912) című kötetében közölt A lidérc című elbeszélésében az írónő így nevezte meg a hősét: „A lidérc egy fehérbőrű, szénfeketehajú, kissé már hervatag asszonyka volt; a Balog táblabíró második felesége. Hideg, gőgös, zárkózott teremtés, az egész városban nem volt egy barátnője, egy bizalmasa. Az asszonyok mélységesen gyűlölték, a férfiak hevülve és sóvárogva néztek rá, de valami borzongó, gyáva kíváncsisággal és lehetőleg messziről. Egészen világos és érthető volt, hogy félnek tőle. Balogné minden estefelé végigsétált a korzón, egyszer vagy legfeljebb kétszer, többször soha! Egyedül ment, kísérő nélkül, az aszfalt szélén, szinte kerülgetve a lombtalan akácokat. Színes ruhát sohasem viselt, hanem valami puha, tompa fényű, nagyon nehéz, nagyon drága, fekete kelme csavarodott testére, igen feszesen és látszólag egyszerűen, ám valami kifürkészhetetlen fortéllyal; a hulló redők mintha egymást simogatnák, egymást szeretgetnék, úgy borultak össze, és mintha nem is szabó öltése tartaná őket egymáshoz fűzve, hanem a hajlós, karcsú asszonytest forró mágnes-ereje. Ezért sikkasztott Rokolay a bankdirektor, aki igen csekély revanche-nak találta, hogy Flórenzből hozatja a rózsát, Egyptomból a cigarettát és Párizsból a selyemharisnyát az asszony számára.” Amikor Pető, a zseniális piktor megfestette a forróvérű asszony portréját, „valami pokoli szűzies és bűnös liliom-illat csapott feléje a batisztból”. Alba Nevis a Légrády Testvérek által 1928-ban kiadott Száz magyarok könyvei IX. című kötetben Abonyi Árpád, Bede Jób, Benda Jenő, Bokor Malvin, Hajdú Miklós, Iványi Ödön, Kozma Andor, Lux Terka, Nagy Endre, Pásztor József, Szécsi Ferenc és Szekula Jenő társaságában együtt szerepelt kora jeles íróival. A költőnő kiemelkedő alakja volt kora magyar irodalmának.
Nyitókép: Alba Nevis (Országos Széchényi Könyvtár)
