A Nyugat-Balkán fuvarozói ma délben kétórás tiltakozást tartanak az EU belgrádi, podgoricai, szkopjei és szarajevói képviselete előtt.
Azt követelik, hogy sürgősen oldják meg a hivatásos sofőrök schengeni országokban való tartózkodásának korlátozását.
Dušan Nikolić, a Nemzetközi Közúti Árufuvarozók Üzleti Egyesületének képviselője a Tanjugnak elmondta, hogy a belgrádi tiltakozást az EU képviselete előtt tartják.
„Gyalogosan érkezünk az EU képviselete elé. A kamion- és buszsofőrök mellett tíz kamion is ott lesz. Átadunk egy levelet, amelyben azt követeljük, hogy azonnal függesszék fel a schengeni országokban való tartózkodásunk korlátozását” – mondta.
Hozzátette, hogy a másik három városban is hasonlóan zajlik majd a tiltakozás. Amennyiben követeléseik nem teljesülnek, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Észak-Macedónia fuvarozói szeptember 14-én az EU felé vezető határátkelőkön is tiltakoznak.
A fuvarozók januárban már tartottak tiltakozást, akkor azt követelték, hogy rájuk ne vonatkozzon a 90/180-as szabályként ismert schengeni előírás, amely szerint az EU-n kívüli országok állampolgárai 180 napos időszakon, vagyis hat hónapon belül legfeljebb 90 napot tartózkodhatnak a schengeni övezetben.
Nyitókép: Molnár Edvárd archív felvétele



