2026. augusztus 16., vasárnap

Vajdasági Parasztolimpia tizenötödször, Topolyán

Budapesti és szentesi különítményt, valamint két női csapatot is beneveztek a versenyre

Cikkünkhöz GALÉRIA is tartozik.

Vasárnap délután ismét benépesült a topolyai vásártér, ahol immár tizenötödik alkalommal rendezték meg a Vajdasági Parasztolimpiát. Az egész napos családi rendezvényen – akárcsak a korábbi években - a hagyományőrzés, a gasztronómia, a vidám vetélkedők és a szórakoztató programok egyaránt helyet kaptak. Számos különlegesség várta az érkezőket, hiszen lehetőség volt lovaglásra, idén is felállították a„parasztdzsakuzzit”, a főleg kézműves termékeket felvonultató kirakodóvásáron pedig még egy bolíviai származású indián is bemutatkozott a népe hagyományait tükröző portékájával.  A gyerekek számára a tűzoltók habpartit szerveztek. A versenyben cégek, baráti társaságok és települések csapatai próbáltak jól teljesíteni, a 30 fokot meghaladó hőség ellenére derekasan helyt állva. Este a Cosmos Fire Art tűzzsonglőr-bemutatója kápráztatta el a közönséget. A Dolly Roll koncertje pedig méltón hangulatos lezárása volt az egész napos fesztiválnak. A nap az új kenyér ünnepéhez kapcsolódó eseményekkel kezdődött. Reggel fiákeres felvonulás indult a vásártérről, a kenyérszentelő szentmisét tartanak a Sarlós Boldogasszony nagytemplomban celebrálták.

Tóth Péter felvétele

Tóth Péter felvétele

Tóth Péter felvétele

Tóth Péter felvétele

Slingár Irén, a Topolyai Termelők Egyesületének elnöke, a Parasztolimpia egyik szervezője elmondta, a marhapörkölt-főző verseny már hagyományos egyik kísérőrendezvénye a napnak. - Az idei évben 39 főzőcsapat nevezett, mindenki finom marhapörköltet főzött, titkos kis recepteket bedobva. A fő érdekesség azonban a Vajdasági Parasztolimpia maga. Idén 12 csapat méri össze a tudását, ügyességét. A négyszeres bajnok kavillósi csapat idén nem nevezett, de a pobedai helyi közösség női csapatában vannak kavillósiak is. Az ottani férfiak Borsos József vezetésével már négy alkalommal nyertek. Reméljük, hogy most bebizonyíthatja a következő csapat, hogy ők még „nagyobb parasztok”.  Magyarországról két csapatunk van, akik nagyon lelkesen készülődtek erre a megmérettetésre.A gyerekeknek habpartit szerveztünk, de ott valójában mindenkinek van valami, ami felkeltheti az érdeklődését – nyilatkozta lapunknak.

A Vajdasági Parasztolimpián a résztvevő csapatok tagjai ügyességi, esetenként vicces feladatokban mérhették össze erejüket. Idén is olyan versenyszámokban, mint a gumicsizma-hajítás, szalmabála-dobálás, valamint a petrencerúd-tartás. Sokan főzőcskéztek, sütögettek valamit versenyen kívül is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel