És mi lesz az idősekkel a vasúton túl?

Amikor betérek egy boltba, mindig feltűnik, hogy az idősek másként vásárolnak, mint a fiatalok. Számukra a bevásárlás gyakran nem puszta mindennapi teendő, hanem alkalom arra is, hogy kimozduljanak otthonról, emberekkel találkozzanak, és egy kicsit részei legyenek a város életének.
A bevásárlás sokak számára egyszerű rutin, Topolya egyes részein azonban az időseknek komoly nehézséget jelent. Hiába van sok családban autó vagy elektromos jármű, ezek az eszközök nem jelentenek automatikus megoldást azoknak, akik egészségük vagy mozgásuk miatt kiszolgáltatottabb helyzetben vannak.

Topolya, a több mint tízezer főt számláló észak-bácskai város egy csendes, békés hely. Bár régen sokkal jobban virágzott itt az élet, még ma is van benne potenciál. Ezt jelzi az is, hogy 2023 és 2024 között három aluljárót is átadtak a városnak – igaz, a helyiek szerint a legforgalmasabb aluljáró nem megkönnyítette, hanem inkább megnehezítette a mindennapi közlekedést.

Az egyik városrészből, amelyet a helyiek csak „vasúton túl”-nak neveznek, a városközpontba való eljutás nehezebb, mint bármikor. A Zentai úti aluljáró lejtős és szűk. A kétsávos út a legszűkebb részen, a kanyarnál körülbelül 6 méter széles összesen. A gyalogos járda a fal és a korlát között mindössze 145–155 centimétert tesz ki. A kerékpárosok számára kialakított rész valamivel szélesebb, a korlát és a fal közötti távolság 200–210 centiméter, csakhogy a város felé vezető szakaszon nincs kijárata. Mivel akadálymentesítés nem készült, az időseknek különösen problémás átjutni a túloldalra. A lakók szerint a gond az aluljáró megnyitása óta közismert, mégsem történt érdemi változás. A vasúton túliak úgy érzik, hogy el vannak vágva a várostól.
 

Szabó Veronika (74) a vasúton túl él, nehezen tud áthaladni az aluljárón, de általában saját maga végzi el a bevásárlást.
 

„Saját erőmből már nem nagyon tudok messzire menni, de sokszor mégis személyesen megyek el bevásárolni. Ha a lányom vagy az unokám nincsenek itt, akkor taxival megyek. Az is sokszor van, hogy az unokamenyem megveszi, amit kell, nekem nem is kell elmennem vele. Az aluljáró egyébként is megnehezítené, hogy gyalog keresztülmenjek rajta, mert hirtelen lejt, utána meg emelkedik, és nehéz felmenni a tetejére. Sok idős embertől hallom, hogy nem bírnak átmenni az aluljárón, mert fulladnak a fizikai megterheléstől. Megoldás lenne a problémára egy szélesebb és kevésbé lejtős gyalogjárda elkészítése az aluljáróhoz, de sokunk szerint a vasúton túli embereknek könnyebb lenne, ha erre mifelénk is lenne néhány bolt. Egy nagyobb üzletlánc, egy gyógyszertár. Igény lenne rá, és forgalom is lenne, mivel a karkatúri lakosoknak sincs boltja, de az autópálya közelsége miatt is forgalmas ez a városrész.”

Kollár Júlia (75) mozgáskorlátozottsága miatt a legtöbbször a családja segítségével intézi az ügyeit. Szerinte a mai változások sokszor inkább a fiatalabb generációknak kedveznek, az időseknek pedig nehezebb alkalmazkodni.
 

„Mivel csak mobilitási robogóval tudok közlekedni, azzal pedig nem lehet áthaladni az aluljárón, nem megyek le a városba. Ha valamit meg kell venni, ügyet kell intézni, megkérek valakit a családból, aki könnyebben közlekedik, és akár autóval, akár biciklivel el tud menni bizonyos helyekre, boltba, bankba, adminisztratív helyekre. Nagyobb bevásárlás esetén velük tartok, persze csak ha autóval mennek. Sajnos azt vettem észre, hogy a boltokban és a befizetőhelyeken nem könnyítik meg az idősek életét. A legtöbb helyre már nem muszáj személyesen elmenni, applikációval is lehet fizetni, aminek persze az a célja, hogy meggyorsítsa a folyamatot, megkönnyítse a fiatalok életét. Csakhogy az idősek nem tudják olyan profi szinten kezelni a mobiltelefont, mint a fiatalok. A boltok legnagyobb részéből is száműzték a kedvezményre feljogosító kártyákat, amiket az adott bolt forgalmazott, helyette áttértek az applikációkra. Az én gombos telefonom nem jó arra, hogy applikációkat töltsenek le rá, magyarán, ha kedvezményesen akarok vásárolni, továbbra is egy nálam fiatalabb személyhez vagyok kötve, akinek van applikációja.”

A Topolyán kialakult közlekedési nehézségekre mások is felfigyeltek, ezért 2026 tavaszától megalakult a Potrčko nevű kerékpáros vállalkozás, amelynek főként az idős személyek és a mozgáskorlátozottak a célcsoportjai. A papírügyektől kezdve a gyógyszerkiváltáson át a bevásárlásig mindenben segítik az ügyfeleket.
 

Lukić Dragan, a futárszolgálat ötletgazdája elmondta, hogy a hobbiként indult kerékpáros családi vállalkozás mindössze egy hónap alatt tizenhét állandó ügyfelet szerzett, és több helyi vállalattal is partneri kapcsolatot alakított ki.

„Tekintettel arra, hogy Topolya lakossága sajátosan viszonyul a társas kapcsolatok kérdéséhez, valamint, hogy a mi kutatásaink szerint városunkban valamivel több mint 7 ezer nagykorú lakos él, elégedettek vagyunk a helyiek érdeklődésével. A családunkban is van egy mozgássérült személy, ezért különösen fontosnak tartjuk a segítségnyújtást. Eddig főleg nagymamák vették igénybe a szolgáltatásunkat, próbálunk odafigyelni arra, hogy pár percet beszélgessünk velük, amikor találkozunk. Ezzel társaságot is nyújthatunk nekik, ráadásul a bizalmatlanság is szép lassan eltűnik. Az áraink egyelőre csak bevezető, promóciós árak, némi drágulásra a későbbiekben lehet számítani. Emiatt sok ember bizalmatlan, mert gyanúsan olcsónak tűnnek a szolgáltatások, valószínűleg több alkalommal is átverték ezeket az idős személyeket a túlárazott kiszállításokkal. A szájról szájra történő ajánlás és a közvetlen beszélgetések napról napra lerombolják az előítéleteket, és arra számítunk, hogy hamarosan több ügyfelünk lesz majd.” 

Dragan hozzátette, a rosszul kivitelezett aluljáró mellett több más probléma is nehezíti a közlekedést a városon belül és kívül.

„Az aluljáró valójában nem csak a gyalogosok és biciklisek életét nehezíti meg. A városban nagyon sokan foglalkoznak mezőgazdasággal, és amikor egy traktor vagy kombájn áthalad az aluljárón, az lelassítja a forgalmat. A piac megközelítése is nehéz, főleg az időseknek, hiszen nagy a forgalom, bicikliút pedig ezen a szakaszon nincs. Ugyanígy hiányzik a bicikliút például Topolya–Szabadka között is, ami szintén nagyon veszélyes.”

Bencsik Erzsébet (69) szerint a futárszolgálat részben megoldja az idősek problémáit, de azok az emberek, akik már megszoktak egy bizonyos életvitelt, nehezen változtatnak szokásaikon.

„Magam intézem a bevásárlásaimat és az ügyintézéseket, a számlák befizetését. Mindennap lemegyek a városba. Mivel a vasúton túl élek, elkerülhetetlen, hogy mindennap átmenjek az aluljárón is. Főleg biciklivel közlekedem, és azt tapasztalom, hogy a legnehezebb biciklivel átmenni az aluljárón. Túl keskeny a járda, nincs jól megoldva a bicikliseknek. Olvastam, hogy a napokban megnyílt az első biciklis futárvállalat a városban. Biztos nagyon sok megkeresésük lesz, az árak alapján is egyértelműen a nyugdíjas korosztály a célcsoportjuk. Nekem egyelőre nincs szükségem arra, hogy a segítségükre támaszkodjak, de szerintem sok az olyan ember, akik idősek, nehezen közlekednek, a családjuk pedig nincs a közelben, hogy minden nap segíteni tudjon nekik. Ezeknek az embereknek segítségükre lehetnek ezek a biciklis vállalkozók. De azért azt sem szabad elfelejteni, hogy az idősek nehezen változtatnak azon, amit megszoktak, még ha a változás segíti is a helyzetüket. Ha valaki azt szokta meg, hogy mondjuk, hetente, havonta egyszer a szomszéd elviszi bevásárolni, nem hiszem, hogy fel fogja hívni a bicikliseket.”

Erzsébet, aki úgy látja, hogy a világ a digitális számlák, az applikációk, a modern, de nehezebben megtanulható közlekedés irányába halad, és ezt az időseknek nehéz követni. A gyors technológiai változások miatt sok idős ember nehezebben fér hozzá azokhoz a szolgáltatásokhoz, amelyek korábban személyesen is elérhetők voltak.
 

A kerékpáros cég olyan kezdeményezés, amely azt jelzi, hogy az időseken kívül más is érti és tisztában van a problémával, kérdés azonban, hogy a szolgáltatás igénybevétele elég lesz-e a probléma megkerüléséhez. A helyiek szerint többféle megoldásra lenne szükség a jobb életkörülmények kialakításához, az akadálymentesebb közlekedéstől kezdve a helyben elérhető szolgáltatások bővítéséig.

Az idei, sorrendben huszonhetedik Közegellenállás riportpályázaton az Ádám Csilla újságíró, a tavalyi pályázat nyertese, Máriás Endre, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete alelnöke és Tóth Lívia, a Hét Nap munkatársa, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elnökségi tagja alkotta zsűri döntése értelmében az első díjat Kállai Göblös Nikoletta: A túlvilágon nincsen bolt – Mit tanít az élet azoknak, akik közel dolgoznak a halálhoz?, a másodikat Cöndör Enikő: Nem siránkozunk – Vajdasági magyar női sorsok, elvándorlás és kapaszkodók, a harmadikat pedig Bíró Tímea: Apák, akik együtt nőnek a gyerekeikkel című riportja érdemelte ki. A bírálóbizottság különdíjjal jutalmazta Kollár Melitta: És mi lesz az idősekkel a vasúton túl? című pályamunkáját. A díjazott riportokat a hagyományokhoz híven ezúttal is a Magyar Szó Hétvége mellékletében közöljük, ahol ezúttal a zsűri által különdíjjal jutalmazott írást olvashatják el.