2026. július 22., szerda

Értéket teremtenek

Vajdaság egyik legnépesebb táborát tartják Zentagunarason

A Batyu tábort idén tartják meg harminckettedik alkalommal. Mint kiderült, a néptánccal és népzenével foglalkozó tábort a mai napig töretlen népszerűség övezi a fiatalok körében. Kisimre Szerda Anna, a tábor vezetője elmondta lapunknak, hogy ez alkalommal új helyszínen tartják meg az eseményt.
– Ismét Zentagunaras adott otthont a tábornak, de ez alkalommal új helyszínen. Az általános iskola felújítás alatt áll, ezért a vadászotthonban kaptunk helyet. Az első benyomások alapján elmondhatom, hogy ez a helyszín is jónak tűnik. Közel van a művelődési ház, által van a szabadtéri színpad, ahol majd a gálaműsort tartjuk, és a tűzoltóotthon is, ahol szintén folyik a munka, csak egy rövid séta. Legnagyobb örömünkre az idén is nagy látogatottság jellemzi a Batyu tábor. Mintegy kétszázharmincan vagyunk a táborban, amely nemzetközinek is mondható. Magyarországról Csömörről, Kiskunmajsáról és Komlóról érkeztek gyerekek, emellett Vajdaságból is nagyon sok résztvevőnk van: Szabadkától Újvidékig, Pancsovától Szenttamásig érkeztek táborlakók – számolt be a szervező, majd arról is szólt, hogy az idén négy táncanyagot hirdettek meg oktatásra.
– Az alsósoknak jászsági táncokat, a felsősöknek gyergyói táncokat, a legidősebb csoportnak pedig mérai táncokat tanítunk. A legidősebbek két csoportban tanulnak, vannak külön kezdők és haladók. Az oktatók közül Magyarországról érkezett Gera Zoltán és Gera-Panyi Katalin, Pásztor Zalán és Kiss Anna, akik a mérai táncokat fogják oktatni. A gyergyói táncokat Kirch Zoltán és Podpácz Beáta, a jászsági táncokat pedig Szakács Tamás és Szakál Niki tanítják. Mint több éve, úgy idén is van tamburaoktatás, ez alkalommal moholi dallamokat tanulnak Csonka Balázstól. A táborban kézműves-foglalkozások is vannak: nemezelés, bútorfestés és gyöngyfűzés. Ezt Lukács Valéria, Rind Melitta és Kardos Éva oktatják. A Csalóka és a Fokos zenekar biztosítja az idén is a muzsikát, a megnyitón a harmincöt éves Csalóka adott koncertet, ma pedig a Fokos zenekar fog koncertezni. Esténként 8 órától közös éneklés van a tábor lakói számára, amit táncház követ. Az esti programok nyitottak a népzenekedvelők előtt, tehát azok is eljöhetnek ide szórakozni, akik nem táborlakók – fogalmazott Kisimre Szerda Anna, majd hozzátette, hogy a Batyu tábor a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű gyermek- és ifjúsági tábora. Így idén is támogatta őket az MNT, valamint a tartományi oktatási titkárság, a tartományi művelődési titkárság, Topolya község önkormányzata, az NKA és magánszemélyek.
A Batyu tábor rendszeres támogatói között szerepel Topolya község önkormányzata is. Ennek apropóján tegnap délelőtt Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere meglátogatta a tábort, és elmondta, hogy az fontos az önkormányzat számára.
– A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ rendkívül sokrétű és értékteremtő munkát végez, tagsága pedig a legnépesebb a községünkben. Éppen ezért önkormányzatunk idén 3,1 millió dinárral támogatja egész éves tevékenységüket: számos rendezvényt, műsort, szemlét, kiállítást szerveznek, amelyek jelentősen gazdagítják községünk kulturális életét. A Batyu tábor több mint harmincéves múltra tekint vissza, idén kétszázharminc résztvevővel, ami önmagában is bizonyítja a jelentőségét. Hosszú évek óta Zentagunarason rendezik meg, idén azonban új helyszínre költözött. Ahogy láthattuk, ez a helyszín is jó választásnak bizonyult, hiszen kiváló környezetet és igazán jó hangulatot biztosít. A jövőben is támogatni fogjuk a művelődési központ munkáját, hiszen tevékenységük valódi értéket teremt. Kiemelkedő szerepet vállalnak a magyar hagyományok ápolásában és továbbadásában. Büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen közösség működik Topolya községben – hangoztatta Szatmári Adrián.

Kisimre Szerda Anna a megnyitón / Fotó: Lakatos János

Kisimre Szerda Anna a megnyitón / Fotó: Lakatos János

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Lakatos János