A Pannon RTV közlése szerint útlezárással folytatják tiltakozásukat a szabadkai elektromos mopedek tulajdonosai. Az immár ötödik napja demonstráló csoport szerda estére a Patria Hotel közelében lévő kereszteződés lezárását jelentette be.
A tiltakozók előtte átadják az általuk összegyűjtött aláírásokat tartalmazó petíciót Szabadka polgármesterének és a közlekedési rendőrség vezetőjének.
A demonstrálók kifogásolják az elektromos járművek használatára vonatkozó új szabályozást, amely szerintük számos, korábban elektromos kerékpárként értékesített járművet mopedként sorol be. Állításuk szerint ezek a jelenlegi jogszabályok alapján nem helyezhetők forgalomba, ezért közúton sem használhatók, ami sok érintett számára a munkavégzést is ellehetetleníti.
A résztvevők azt követelik, hogy az illetékesek kezdjenek egyeztetést velük, vizsgálják felül a szabályozást, és teremtsenek egyértelmű jogi keretet az érintett járművek használatára. Elmondásuk szerint követeléseikre öt nap alatt sem érkezett érdemi válasz.
A szervezők tájékoztatása szerint a demonstrálók ma 18 órakor a Városháza előtt gyülekeznek, onnan a Patria Hotelhez vonulnak, ahol 19 órától útlezárást terveznek, majd a Forrás utcai rendőrkapitánysághoz mennek.
Nyitókép: A demonstrálók ma estére útlezárást jelentettek be a Patria Hotelnél (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)



