2026. július 22., szerda

Útnak indult a Tanyaszínház

Az 1978-ban alapított Tanyaszínház megkezdte idei nyári turnéját, amelynek nyitóelőadását hétfő este Szenttamáson tartották. A társulat az idén Vörösmarty Mihály klasszikusát, a Csongor és Tünde című darabot viszi színre Mezei Kinga rendezésében.

Az 1830-ban írt mű központi üzenete, hogy az igazi boldogság nem a gazdagságban, a hatalomban vagy a tudásban rejlik, hanem a szeretetben, a szerelemben és az emberi kapcsolatokban. Vörösmarty szerint az ember akkor találhatja meg a valódi boldogságot, ha képes szeretni, hű marad eszményeihez és szeretteihez.

Az előadást követő vastaps jelezte, hogy a tizenöt szereplő hitelesen közvetítette a darab mondanivalóját, amely nagy hatást gyakorolt a közönségre. A rendezés és a látványvilág új értelmezésben tette megszólítóvá a klasszikus művet.

A társulat tegnap este Topolyán lépett fel, ma pedig Oromhegyesre érkezik.

(Fotó: Paraczky László)

(Fotó: Paraczky László)

A turné csütörtökön Kishegyesen és Csantavéren folytatódik, majd 25-én Kavillón, 26-án Zentagunarason, 27-én Törökkanizsán, 28-án Csókán, 29-én Nagykikindán, 30-án Magyarittabén, 31-én pedig Torontálvásárhelyen mutatják be az előadást.

Augusztusban 1-jén Muzslyán, 2-án Temerinben, 3-án Óbecsén, 4-én Oromon, 5-én Moholon, 6-án Zentán, 7-én Tornyoson, 8-án Kispiacon, majd 16-án Kelebián, 17-én Ludason, 18-án Bácskossuthfalván, 19-én Bácsgyulafalván lépnek színpadra. A turné záróelőadását augusztus 20-án Brazíliában tartják.

Az 1978-ban alapított Tanyaszínház célja továbbra is az, hogy a hivatásos színházi előadásokat eljuttassa azokra a vajdasági településekre is, ahol erre egyébként ritkán nyílik lehetőség.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: (Fotó: Paraczky László)