Sváb ételeknek, a nagyszülők kedvencének: a frankfurti levesnek, a káposztás knédlinek és a császármorzsának az elkészítését tanították a hétvégén Bácskossuthfalván az Ady Endre Művelődési Központ székházában. A foglalkozás a Morovici ízek – Egy közösség, sok hagyomány című program folytatása volt.
Tímár Gabriella, az Ady elnök asszonya elmondta, hogy a foglalkozásokat tavasszal indították, akkor régi falubeli étkeket készítettek három alkalommal a gyerekeknek és az érdeklődő felnőtteknek. A sváb konyhát „visszatanító” program után augusztusban a szerb, azt követően ősszel a kun konyha kerül terítékre.
– A Morovici ízek program a folytatásban is őseink étkeinek visszatanítására és a velünk élő nemzetek megismerésére összpontosít. Jómagamnak és a foglalkozást vezető társaimnak: Tímár Valériának, Nagy Magdalénának is vannak sváb felmenői, ezért hitelesen tudjuk átadni az étkek elkészítését, mert kicsit magunkénak is érezzük ezeket az ízeket. A szerb konyhát oktató foglalkozásunkhoz augusztusban a szomszédos Cserepesről (Bački Sokolac) érkeznek asszonyok. Október 4-én a Nagykunsági Gasztronap elnevezésű rendezvény keretében a Kunságból érkeznek oktatók, köztudott, hogy falunk elődei a Nagykunságból származnak. Ekkor vendégségbe várjuk majd a kunmadarasi mesterszakácsot, Gelei Tamást is, aki tipikus odavalósi birkapaprikást készít majd, a Bácskossuthfalvára jellemző birkapaprikást pedig Hideg Tibor mutatja be. „Ütköztetjük” az ízeket, keressük a két ízvilág közötti különbséget. Mi a falunkban a birkapaprikást jellemzően káposztával készítjük – tudtuk meg Tímár Gabriellától, aki arról is mesélt, hogy a folytatásban szeretnék megtanítani a gyerekeknek a házi húzott rétes fortélyait is, ami mellé táskalevest készítenének, és mivel arra az alkalomra több gyermeket is várnak, meghívnák a szülőket is, hogy kóstolják meg, milyen ügyesek a csemetéik. Egy-egy foglalkozáshoz a konyha kapacitásait figyelembe véve maximum tíz érdeklődőt tudnak fogadni, ezért is fontos időben jelentkezni. Ezúttal a nyári vírusok miatt, a nyaralások, a táborozások időszakában picit kevesebb gyermek vett részt a foglalkozáson, ami azonban semmilyen akadályt nem jelentett, sőt több figyelmet tudtak szentelni a lányoknak.
Tímár Gabriella végül azt is elárulta, hogy a Morovici ízekből később szeretnének könyvet, azaz nem szokványos receptes füzetet is kiadni. Ehhez még gyűjtik az étkek leírását és a hozzá fűződő régi családi történeteket, az ebédlőasztal körül elhangzott meséket, illusztrációként pedig a foglalkozások legszebb pillanatait is felhasználják.
A Morovici ízek – Egy közösség, sok hagyomány támogatója a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, a gasztroprogram lebonyolítására a multikulturalitást támogató pályázat keretében nyertek anyagi forrást.
Nyitókép: Kazinczy Paszterkó Diana



