2026. július 22., szerda

Változhat a nemzeti tanácsi választások időpontja

Az MNT következő ülésén oktatási és pályázati döntések is napirendre kerülnek

Magyar Nemzeti Tanács július 24-én tartja 26. rendes ülését, amelynek napirendjén összesen 81 pont szerepel. A testület előtt több intézmény 2027-es munka- és pénzügyi terve is szerepel majd, emellett iskola-programokról, igazgatói kinevezésekről, kis létszámú tagozatok jóváhagyásáról, valamint több aktuális oktatási és pályázati kérdésről is döntenek. A részletekről Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke számolt be sajtótájékoztatóján.
Az MNT elnöke ismertette, hogy a kultúráról szóló törvény alapján több kulturális intézménynek már most el kell fogadnia a következő évre vonatkozó munkaprogramját és költségvetését, ezért ezek is a testület elé kerülnek. Emellett a kis létszámú osztályok jóváhagyása is napirendre kerül.
– A kis létszámú tagozatoknál szeretném külön kiemelni a középiskolai helyeket. Azt tudom elmondani, hogy minden egyes tervezett szak benne maradt a programban és megnyitásra kerül. Természetesen az, hogy melyik szakon mennyi jelentkező lesz, ez az elkövetkezendő időszakban fog kiderülni, de az iratkozás megtörtént több esetben, és mindig az iskolaév kezdetén, szeptemberben van egy újabb kör, amikor a jelentkezők függvényében döntik el, hogy megnyílik-e az osztály vagy nem. Ami nagyon fontos, hogy ami a tervezetben volt, tehát amit terveztek, az mind úgy néz ki, hogy rendben van – hangsúlyozta.
Fremond Árpád kiemelte, hogy az Európa Kollégium pénzügyi tervének a módosítása is napirenden szerepel.
–  Miért fontos ez? Hiszen az Európa Kollégium a tartományi kormány támogatásának köszönhetően a hűtés-fűtés rendszerét fogja korszerűsíteni az elkövetkezendő időszakban, és kötelesek vagyunk mi is, mint társalapítók, hogy véleményezzük az ő pénzügyi tervüket. Természetesen támogatjuk őket, hiszen több mint tízéves már az Európa Kollégium, rengeteg fiatalnak biztosít lakhatási lehetőséget, rendkívül fontos intézményről van szó, és örülünk ennek a beruházásnak, valamint minden olyan fejlesztésnek, amely elősegíti azt, hogy minél több fiatal tanuljon itthon és maradjon itthon az elkövetkezendő időszakban – emelte ki.
Az MNT elnöke ezt követően az ösztöndíjpályázatokkal kapcsolatban ismertette a legfontosabb tudnivalókat.
– Tavaly az ösztöndíjpályázatainknál határidőmódosításra volt szükség, mert nem egy rendkívüli év volt a tanügyben, illetve az egyetemeken, az iratkozások kicsúsztak, ezért a diákok több esetben nem tudták időben beszerezni a szükséges igazolásokat. Most ebben az évben egy rendes, normális pályázati kiírásról beszélhetünk. Az Európa Kollégium férőhelyeire vonatkozó pályázat már megjelent, itt az első évfolyamra beiratkozó fiatalok jelentkezését várjuk. Július 15-től szeptember 1-ig lesz nyitva a pályázat, és összesen 150 férőhelyre lehet jelentkezni – mondta el.
Az MNT elnöke kitért az elsőéves egyetemistáknak szóló ösztöndíjprogramra is.
– Ennek keretében 400 ösztöndíjat tudunk majd kiosztani. Fontos megemlítenem, hogy ezekre az ösztöndíjakra a támogatás már megérkezett az év első felében. Azt tudom mondani, hogy a 2026–2027-es iskolaévre a vajdasági magyar fiatalok számára az ösztöndíjak biztosítottak – szögezte le.
A sajtótájékoztatón Fremond Árpád a demonstrátori ösztöndíjpályázat részleteit is ismertette. Elmondta, hogy erre kizárólag felsőbb éves hallgatók jelentkezhetnek, a támogatás odaítélésénél pedig több szempontot is figyelembe vesznek. A demonstrátori ösztöndíjpályázat július 15. és szeptember 15. között lesz nyitva, amelynek keretében 75 fiatal részesülhet támogatásban. Fremond Árpád a jogász ösztöndíjpályázat kapcsán elmondta, hogy 31 pályázat érkezett, amelyek közül várhatóan 20 részesül támogatásban. 
Az MNT elnöke ismertette, hogy a következő napokban jelenik meg az intenzív szerb nyelvi felzárkóztató képzés pályázata is, amelyet immár több mint egy évtizede szerveznek meg az elsőéves egyetemisták számára. Képzés augusztus 31-e és szeptember 11-e között lesz megtartva. 
A sajtótájékoztató egyik fontos témája a hivatalos írás- és nyelvhasználati stratégia előkészítése volt. Fremond Árpád elmondta, hogy a jelenlegi stratégia az év végéig érvényes, ezért megkezdődött az új dokumentum kidolgozása.
– A tervünk az, hogy 2027-től 2029-ig szóló új stratégiát fogadunk el. Ennek az az oka, hogy a következő Magyar Nemzeti Tanács mandátuma 2026-tól 2030-ig tart majd, és azt szeretnénk, hogy valamennyi stratégia azonos időszakra szóljon. Így a következő összetételű Magyar Nemzeti Tanács egyszerre tud majd mind a négy területre új stratégiát elfogadni, és nem különböző időpontokban járnak majd le ezek a dokumentumok – ismertette.
Elmondta, hogy a stratégia tervezetét hamarosan elfogadja az illetékes bizottság, ezt követően pedig társadalmi egyeztetés kezdődik.
Újságírói kérdésre válaszolva a nemzeti tanácsi választásokról is beszélt. Mint mondta, egy esetleges előrehozott parlamenti választás miatt módosulhat a nemzeti tanácsi választások időpontja.
– A nemzeti tanácsi választásokon a választóhelyek száma és a választókörzetek száma nem egyezik meg az országos választásokéval. Emellett ugyanazon a szavazóhelyen több nemzeti közösség is szavaz, ezért ezeket a választásokat rendkívül bonyolult lenne ugyanazon a napon megszervezni egy parlamenti, elnöki vagy önkormányzati választással. Hogy pontosan mikor kerül sor a nemzeti tanácsi választásra, ezt most senki sem tudja. A törvény módosításával ezek a határidők változhatnak, ugyanakkor én személy szerint annak örülnék, ha még az idén meg tudnánk tartani a választásokat – ismertette Fremond Árpád.
A REM tagjainak megválasztásával kapcsolatban Fremond Árpád csalódottságának adott hangot. Elmondta, véleménye szerint a jelölési folyamat során többször is figyelmen kívül hagyták a nemzeti kisebbségek álláspontját. Fremond Árpád ezt követően Bodzsoni István jelöléséről beszélt. Kiemelte, hogy szakmailag felkészült, megbízható és független jelöltnek tartja, akit szerinte méltatlanul ért támadás a jelölési folyamat során.
– Sajnálom, hogy meghurcolták őt, sajnálom, hogy meghurcolták a nevét az egész eljárás során. Azt gondolom, hogy szakmailag az egyik legfelkészültebb jelölt volt, szeretném ezúttal is neki megköszönni azt, hogy vállalta a jelölést, és minden más nemzeti tanácsnak is szeretném megköszönni, aki támogatta az ő jelölését – mondta el.
Az MNT elnöke hozzátette, továbbra is bízik abban, hogy a jövőben ismét lehetőség nyílik magyar jelölt állítására, ugyanakkor az elmúlt időszak tapasztalatai miatt ezzel kapcsolatban már kevésbé derűlátó.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Herczeg Zsolt felvétele