A szabadkai Városháza a magyar szecesszió egyik gyöngyszeme. Nem csupán egy épület, hanem az egész régió kiemelkedő kulturális és történelmi jelképe, a magyar szecessziós építészet egyik legfigyelemreméltóbb alkotása. Az épület mai napig tartó töretlen népszerűségét és jelentőségét látva, lapunk ezen sorozatában a Városháza megépítésének főbb momentumait, a hozzá kapcsolódó meghatározó személyeket, egyes elemeit, illetve a felújítási munkálatokat mutatjuk be részletesen. Célunk, hogy olvasóink közelebb kerüljenek ehhez az építészeti remekműhöz, és megismerjék azokat a részleteket is, amelyek felett a mindennapi rohanásban gyakran elsiklunk. A sorozatunk huszonegyedik részében az ornamentika alkalmazását mutatjuk be a szabadkai Városháza falain.
A szabadkai Városháza díszítése a 19. századi európai tendenciákat követi, amelyek a népművészetet a nemzeti identitás kifejezőeszközeként alkalmazták. Ez az irányzat különösen az 1867-es osztrák–magyar kiegyezést követően erősödött meg – olvasható a 2012-ben megjelent Városháza-Szabadka című tanulmánykötetben. A tervezők, Jakab Dezső és Komor Marcell az akkori kutatások által felfedezett erdélyi, kalotaszegi és székelyföldi népművészeti motívumokat építették be a terveikbe. A korabeli felfogás szerint ugyanis ezeken az elszigetelt területeken maradtak meg a leginkább a hiteles, ősi hagyományok.
A városháza nagy tanácstermében, a Zöld és a Sárga teremben, valamint azok előcsarnokaiban a székelyföldi és kalotaszegi növényi és állati motívumok dominálnak. Az előtér mennyezetének kazettás hatású, kék-piros mintái a kalotaszegi „varrottas” hímzésvilágot idézik. Ez a hímzési stílus az 1885-ös Országos Kiállítás, Jankó János 1892-es tanulmánya, valamint Malonyai Dezső 1907-es kötete révén vált széles körben ismertté. A belső terekben, szimtúgy a falburkolatokon, padokon, székeken, ajtókon a fafaragás dominál. A tanácsterem falburkolatát székelyföldi kopjafák másolatai díszítik. Ezek az elemek az eredeti néphagyományban szimbolikus jelentéssel bírtak.
Mint ahogy azt a 2012-ben megjelent Városháza-Szabadka című tanulmánykötet is írja a székelyföldi kopjafák bizonyos szimbolikus jelentést hordozó leképzései, és a faragott elemek típusától függően férfit vagy nőt, illetve ezek generációs és státusbeli jellemzőit szimbolizálják. A tervezők általuk építették ki a közvetlen kapcsolatot az ország azon részével, ahonnan az ihletet merítették. Jakab és Komor a minták átvételéhez korabeli szakirodalmat használt, elsősorban Huszka József munkáit, kiemelten az 1895-ben megjelent A székely ház című könyvet. A tervezőpáros ugyanezt a székely népművészeti ihletettséget, konkrétan a székelykapu elemeit alkalmazta a palicsi Víztorony megalkotásakor is.
Nyitókép: Erdélyi népművészet a szabadkai Városházán / Fotó: Molnár Edvárd
