Pénteken zárult a bajsai Etno Hagyományápoló Kézművesek Körének immár 23. Nemzetközi Népi Kézművestábora, amelyet a Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság szakmai partnerségével és a Hevesi Csillagvirág Népművészeti Egyesület közreműködésével bonyolítottak le. Az oktatásokon 57-en vettek részt, és gyékényszövéssel, necceléssel, hálókötéssel, bőrözéssel, szövéssel, kosárfonással, hímzéssel, nemezeléssel foglalkoztak – tudtuk meg Szuhankó Ruzsena fő szervezőtől. Szuhankó Sándor volt ezúttal is a gyékényszövés, szakajtókészítés, neccelés és hálókötés mestere, Zuberec Vera népi iparművész a trencsényi hímzést oktatta, Dávid Sándor népi iparművész a fafaragást, Dávid Sándorné Erzsébet a szövést és nemezelést, Antal Sándorné Zsuzsa a szövést, Kovács Zoltán pedig a kosárfonást. A gyerekekkel Klauz Surányi Boglárka és Vass Zoltán foglalkozott szerdáig, Lestár Anikó és Halász Zoltán segítségével, Bognár Ilona bőrözést, Ökrös Csilla és Kyra gyöngyfűzést tanítottak, Csorba László a gölöncsér szakma alapjait. Az oktatók mellett többen kisegítőként voltak jelen, így Kocsis Sz. Éva, Plaho Jánosi Elvira, Mirnics Éter Ágota. Az idén is kiemelkedő érdeklődést mutattak a gyerekek, a felnőttek között a bajsaiak mellett jelen voltak Bácsfeketehegyről, Újvidékről, Topolyáról, Kishegyesről, Szabadkáról, Felsőhegyről, Csókáról, Kúláról, Törökfaluból, Hódegyházáról és a magyarországi Jászszentandrásról is. Többen a faluban kaptak szállást, voltak, akik sátorban töltötték az éjszakát.
– Töretlen az érdeklődés és az igény vidékünkön a népi kézműves ismeretek iránt, sajnos azonban a tudás átadói, az oktatók egyre kevesebben vannak. Bizonyos szekciókba nagyon nehezen találtam előadót, többen kiöregedtek, vagy családi okok miatt nem vállalták a jelenlétet a táborban. Például a szövéssel kapcsolatban szembesültem ezzel a gonddal. Szerencsére a hevesi egyesület kisegített bennünket, és küldtek oktatókat, ahogy mi is szoktunk hozzájuk járni előadni. Nagy kár lett volna, ha ez a szekció elmarad, hiszen az idén egyértelműen ez vonzotta a legtöbb embert – közölte Szuhankó Ruzsena.
Ebben az évben az egyik leglelkesebb alkotói csapat a kosárfonók közössége volt, amellyel a jászárokszállási Kovács Zoltán népi iparművész, kosárfonó, a Hagyományok Háza oktatója foglalkozott.
– Régóta járom Vajdaságot, Temerinben, Zentán, Tótfaluban is oktattam már, és hála istennek vannak „visszajáró” tanítványaim, akik már profi módon tevékenykednek. Azt lehet mondani, hogy kész kosárfonók, de mindig kapcsolódnak be újak is, három napon át oktattam. Volt, aki végigfonta ezt az időt, és volt, aki egyéb kézműves-foglalkozásra iratkozott be, de mivel látta, hogy milyen lelkes csapat a kosárfonók közössége, ez arra késztette, hogy mellettünk bekapcsolódjon a munkába. Ez persze nem azt jelenti, hogy sikerült teljesen elsajátítania a szakmát, de élményszerűen megismerkedett a technikával, kipróbálta az anyagot, és kialakult benne az alázat ez iránt a gyönyörű, ám komoly fizikai munkát és hatalmas türelmet igénylő mesterség iránt – nyilatkozta Kovács Zoltán, és azt is elmondta, hogy mint a fazekasságnak, a kosárfonásnak sincs tájegységekre jellemző, jellegzetes szimbólum- és mintavilága. Az önellátó hagyományos gazdaságokban öröklődő, télvíz idején művelt paraszti „kaskötést” viszont megkülönböztetjük az urbánus igényeket is ellátótó iparos kézműves kosárfonástól. A kezdők gyümölcskosarakat fontak, a haladók pedig nagy aszalót, nyitott oldalú ruháskosarat, fali papucs tartónak nevezett tárolót készítettek.
Nyitókép: Kazinczy Paszterkó Diana
