Kocsis Antal topolyai helytörténész és néprajzkutató Topolya és környéke történelmi, néprajzi és egyháztörténeti örökségét tárja fel és őrzi meg. Munkája több évtizedet ölel fel, ma is aktív, ezenkívül több tanulmány és kiadvány szerzője, társszerzője. Az ő kezdeményezésére valósult meg a topolyai zsidó temető helyreállítása. Emellett a kishegyesi zsidóság történetét is kutatja.
– Több évtizede, múltunk kutatása közben szembesültem azzal, hogy a történelemnek van egy része, amely a kutatók nagy többségét nem ragadta meg. Ez a vidékünkön egykor élő, manapság szórványban is alig kimutatható népcsoport és annak hagyatéka: a zsidóság. Többségüket a II. világháborúban szó szerint kiirtották. A kevés túlélő nagyobb része kivándorolt külföldre. Az itt maradó, kisszámú csoport beolvadt a többségi nemzetbe. Az 1779-es hivatalos összeírás csupán tíz évvel Kishegyes újratelepítése után készült el. Abban egy zsidó családot jegyeznek. Ez azonban megkérdőjelezhető, ha a betelepítési névsort megnézzük. Az 1900. évi népszámláláskor a zsidók lélekszáma 145 volt. Sajnos kevés írott dokumentumot találtunk a kishegyesi zsidósággal kapcsolatban. A tárgyi bizonyítékok is többnyire megsemmisültek. Azt tudjuk, hogy a zsidó hitközségnek Kishegyesen két, a vallási szertartásaihoz kötődő épülete volt. Az imaház és zsinagóga. Nagy gondot fordítottak vallási életükre, már az 1700-as évek végén volt imaházuk, amelynek létezését korabeli írások és a települést feltérképező kartográfusok alátámasztják. Az imaházat 1926 után bontották le, de felépült a zsinagóga azon a helyen, ahol a színházterem található. A zsinagógát 1948-ban rombolták le, de méretei azonban a korabeli kataszteri térképekről leolvashatók. Tudjuk, hogy az utca felőli rész falusi vagy paraszt barokk stílusban épült, tűzfalán vagy annak csúcsán Dávid-csillaggal. A zsinagógák belső elrendezése évezredek óta nem változott. Az épület keleti falán külön képeztek ki egy fülkét, ahol szekrényben vagy ládában őrizték a tóratekercseket a szokásos felszereléssel. Ezt függönnyel takarták el. Külön helyet jelöltek ki a tóraolvasáshoz, amit vaskorláttal vettek körül. A jövő nemzedékre vár annak kikutatása, hogy mi történt a kishegyesi tórával – mondta a helytörténész.
A zsinagóga mellett álló zsidó iskola sorsa 1948-ban pecsételődött meg. Államosították, majd lebontották. Helyébe szövetkezeti otthont építettek, felhasználva a kinyert épületanyagot.
– Azt is tudjuk, hogy egy tanító dolgozott, minden iskolaév végén kiadták az Izraelita Népiskola Értesítőjét, amelyben fel volt tüntetve a tanulók neve és a tanév végi vizsgák eredménye a következő sorrendben: magaviselet, szorgalom, hittan és bibliai történetek, beszéd- és értelemgyakorlat, magyar nyelvtan, magyar olvasás és írás, német olvasás és írás, héber olvasás, számtan. Az iskola nyitott volt bármelyik vallási felekezethez tartozó gyermekek számára, így nem csak zsidók tanultak az iskolában – tudtuk meg Kocsis Antaltól, majd a sírkertről is beszélt.
– Ahol élet van, ott a halál is jelen van. Elkerülhetetlen volt a zsidó temető megnyitása. Az akkori falu délkeleti részét jelölték ki erre a célra, ott voltak az első temetések. Gyorsan megtelt a vidéken átsöprő járványok miatt, ezért ki kellett bővíteni. Ezt a területet nevezik új zsidó temetőnek. Kutatásaim során kezembe került a csodával határos módon fennmaradt három kishegyesi zsidó anyakönyv, amelyet az önálló kishegyesi zsidó község vezetett. Kishegyesi adatokat is tartalmaznak a kerületi főrabbi székhelyén, Topolyán vezetett kerületi anyakönyvek, amelyekben a bajsai, csantavéri, feketehegyi, kishegyesi, ómoravicai, szeghegyi, szenttamási, turiai és a sándori izraelita hitközségek adatait vezették. Ezek az 1851-től 1949-ig terjedő éveket örökítették meg. Sajnos ezek egy része eltűnt, megsemmisült vagy olvashatatlan. Az anyakönyveket héberül, magyarul, németül és szerbül írták. Sok esetben a neveket is az adott nyelvre fordították. A születési anyakönyvbe az első kishegyesi bejegyzés 1854. január 29-én keltezett: Krishaber Leopold és Englander Saly gyermeke, Juli megszületett.
A kishegyesi zsidó lakosság körében a következő foglalkozásokról tudunk: kereskedő, malomtulajdonos, molnár, gazdálkodó, földbirtokos, pedagógus – ismertette kutatásainak eredményeit Kocsis Antal. Hozzátette, hogy a holokauszt során elhurcolt személyek névsora nem teljes, a temetőben elhantolt személyek listája is hiányos. Sok munka vár még az utókorra, hogy ezeket a hiányosságokat pótolja. Néhai Weiss Zoltán, ahogy sokan ismerték, Konc István kanizsai színész, rendező, költő sorait idézte: „Az a nemzet, az a nép, az a közösség, az a város, amelyik nem becsüli a saját és a mások múltját, annak a népnek nincs jelene, de a jövője is nagyon bizonytalan.”
Nyitókép: Kishegyesi Könyvtár
