Falut éltető szamárverseny

Hét ágra sütött a nap, a zivatarfelhők egy ideig fenyegettek ugyan, de csak súrolták Svetićevót és a Zabos csárda környékét a 23. szamárverseny napján. Aztán zuhatag helyett enyhe hűsítő zivatarpárát kapott ajándékba az a több száz ember, aki összegyűlt együtt tölteni egy kellemes vasárnap délutánt néhány csacsi társaságában. Aznap megsokszorozódott a Pobeda és Kavilló között található falucska lélekszáma, és annyi vidámság költözött az utcákba, és az elsősorban a mezőgazdaság és a szezonális munka kemény kenyerén élők arcára, ami egy évig is kitart. A csökönyösségből is levizsgázott versenyzők több településről érkeztek: Svetićevo mellett Szenttamásról, Becséről, Pecesorról és Péterrévéről. A közönség Pákó, Bica, Márkó és Rudi szamárnak szurkolhatott. Méltóságos tartásával a rajthoz állt Ildi szamár is, aki nemrégen hozta világra kiscsacsiját. Fájt a pocija, így ő nem volt hajlandó az energiáját holmi emberi úri murira és szaladgálásra pazarolni, inkább a kicsinyére összpontosított. Fő szervezőként ezúttal is Zabos Aranka vette a kezébe az események levezénylését, aki mára már a családja közreműködésével igyekszik gördülékennyé tenni a rendezvény izgalmas pillanatait.
 – Jaj, hála a Jóistennek, hogy nem esik, nem bírtam az éjjel aludni, mert mindig attól féltem, hogy mikorára megkezdjük a szamárversenyt, akkorára kezd majd esni az eső. Fogathajtásban és szamaragolásban is indítottunk futamokat – kezdte a beszélgetést csillogó szemmel és egy tűzről pattant kocsmárosné hozzáállásával a fő szervező, aki azt is elárulta, hogy igaz, ez a 23. szamárverseny, de valójában 25 évvel ezelőtt rendezték meg először. Csakhogy a covid, mint oly sokaknak, nekik is beleszólt a számításaikba, ezért kénytelenek voltak két évet kihagyni. 
– Úgy kezdtük ezt mi huszonöt évvel ezelőtt, hogy egyik alkalommal eljutottunk a királyhalmi szamárversenyre, és a férjem akkor úgy gondolta, ilyen nálunk is kell hogy legyen. Nem volt egyszerű a szervezés. Mert az, aki nincs benne, az nem tudja, mit hogyan kell csinálni. Nem voltam én se benne, de valahogy az évek alatt a kezem alá került, belerázódtam. Míg az egészségem engedi, addig szervezem is! Meg hát, úgy örülök, hogy ebbe a kis faluba ennyien összegyűlnek, és jókedvűek az emberek. És mi szeretjük is a jószágot, volt mindig is pónink, lovunk, de mára maradtunk a szamárnál. A férjemmel már nyugdíjba vagyunk, most a fiam és a menyem vezeti a Zabos csárdát – hallhattuk a fő szervezőtől, majd az iránt is érdeklődtünk, hogy miben változott a svetićevói szamárverseny a negyed évszázad alatt?

– Kicsit kevesebben jönnek össze az emberek az utóbbi években. De mi így is elégedettek vagyunk, mert tisztában vagyunk a helyzettel. Több szamár is lett volna, de a gazdáktól tudjuk, hogy az aratás miatt nem jutottak el a versenyre. A szamarak mellett pónilovakkal is érkeztek, hogy egy kicsit megkocsikáztassák a gyerekeket. Kezdetben csak szamárversenyt szerveztünk, aztán főzőversenyt és ügyességi versenyeket is hirdettünk hozzá. Nagyon örülünk neki, hogy rengeteg a gyerek, és ezért is igyekszünk már többedik éve nekik is izgalmas programokat szervezni, korosztályokra felbontva. Majdnem 10 nyuszit engedtünk el, amit meg kellett fogni, meg három kismalacot, de szerveztünk zsákban ugrálást és kötélhúzó versenyt is, és más izgalmas és kacagtató megmérettetést – mondta Zabos Aranka, aki egy régi, szelídebb világra jellemzően, egy vérbeli vendéglátóshoz híven a rendezvényről tudósító újságírót étellel és itallal kínálta. Az első ügetőfutamot egy szenttamási csacsi nyerte meg, Balzam Zoltán Pákó szamara. 
– Jó érzés, hogy megnyertük a futamot. Öt éves korom óta foglalkozom lovakkal, szamárbefogással három éve. A lovakkal könnyű dolgozni, a szamarak csökönyösek. Már korábban is részt vettem ezen a versenyen, és a jövőben is tervezek benevezni. Eddig mindig elértem valamilyen helyezést. A szamárral egyébként szépen kell bánni, nem szabad bántani. Volt három szamarunk, de csak Pákó maradt, aki egyébként hároméves, és hereszénával etetem. A verseny előtt edzettünk egy arra alkalmas terepen Szenttamáson. Királyalmán is szoktunk indulni, és Becsére is járunk a szamárversenyre – hallhattuk a szenttamási legénytől. Közben a háttérben javában zajlott az izgalmas nyuszifogó verseny, amelyre legalább harminc gyermek nevezett be. A főzőverseny zsűrije pedig lassan felkészült a minták ízlelésére.
 – Huszonhét mintát értékeltünk, az alapanyagot mindenki maga választotta. Vagyis „szabad téma” volt, így a kínálatban a disznó-, a csirke-, a birka- és a kecskepaprikás is szerepelt. Ha összehasonlítjuk más rendezvény mintáival, akkor azt mondhatjuk, hogy se nem rosszabb, se nem jobb, mint amilyen ízvilággal szoktunk találkozni – tudtuk meg a magyarkanizsai Szecsei Szilvesztertől, aki a szintén magyarkanizsai Karapandzsity Atillával, a muzslyai Szakács Andrással és a zentai Papp Sándorral együtt bírálta el az étkeket, és jutalmazta a szakácsokat. A csapat tagjai a magyarkanizsai Hagyományőrző Gasztronómiai Klub képviselőjeként voltak jelen. 
Sajnos a rendezvény minden pillanatát, a sok-sok vidám verseny eredményét nem volt lehetőségünk kivárni és dokumentálni, de a malacokat hihetetlen rátermettséggel és ügyességgel elcsípő fiúk neveit azért feljegyeztük. A topolyai Nikola Tesla Általános Iskola harmadikosa, a njegoševói Nikolaj Ivanišević például a szántóföldekre iszkoló malackát a kukoricáson át kergetve az árpában érte utol és fogta meg. A moholi ovis Kaszás Bence még csak ötéves, de úgy elcsípte a tőle alig nagyobb malacot, hogy idősebb társai is megirigyelhették a rátermettségét. Azaz, hogy meg is irigyelték, és szerették volna elcsikarni tőle, de bátyja Máté sem volt rest, és határozottan rácsapott a bitorlók kezére, megvédve ezzel az öccsét. Lett is belőle egy kisebb feszültség, amit aztán az odaugró felnőttek csírájában elsimítottak. Bence elárulta, hogy odahaza nekik is vannak jószágaik, és szokott az apjának segíteni az ellátásukban. Ezért is tudta, hogy hogyan kell megragadni a malac lábát, hogy az ne lógjon meg. A harmadik malackát a kishegyesi Sekicki Aleksandar fogta meg, aki a nagyszüleivel érkezett a rendezvényre. Természetesen jó helyre, a családi gazdaságba került a röfi, a többi malacka közé. 
A por, a tűző nap, a fronthatás miatti nyomott levegő ellenére is vidám hangulatú rendezvényre öröm volt kilátogatni. Igazi kikapcsolódás volt a maga egyszerű, tiszta lelkületével. A szamarak, a gyerekek, a nyuszik, a malackák nagyon sok vidámságot csaltak az emberek arcára, akiknek, ha csak ideig-óráig is, de lehetőségük volt kikapcsolódni, és elfelejteni, hogy mennyi szamárság történik évek óta – de manapság különösen – a mezőgazdaság háza táján.