Hétfőn kezdődik a palicsi Bagolyvár felújítása. A település egyik legismertebb épülete, amelyet még Vermes Lajos építtetett 1891-ben a palicsi olimpiai játékok szükségleteinek kielégítése céljából, az elmúlt időszakban rendkívül rossz állapotba került. Az épületben tűz ütött ki, a falait összefirkálták, a létesítmény megóvásának érdekében felszerelt fém ajtót kifeszítették. A Palicsra látogatók eddig csak távolról gyönyörködtek az épületben, ám a tervek szerint a jövőben egy sportmúzeumnak is helyet adhat. A hétfőn kezdődő felújítással az épület külső része újul meg.
Góli Csilla, Szabadka Város alpolgármestere szavai szerint a Bagolyvár renoválását hátráltatták.
– Korábban többször végeztek kisebb, az állagmegőrzést célzó munkálatokat a Bagolyváron, és nekünk az a célunk, hogy a teljes épületet rekonstruáljuk, és találjunk neki valamilyen funkciót. Az épületet arra építették, hogy a palicsi játékokra érkezőket elszállásolják, de a belső elrendezése a mai elvárásoknak nem felel meg, csigalépcső vezet fel az emeletekre, amelyeken egy-egy helyiség található. A helyi önkormányzat az elmúlt évtizedekben próbálta kiadni, de egyik érdekelt bérlő sem tudta volna fedezni a korszerűsítés költségeit és kihasználni az egyedi teret. Így évek óta mindenféle szerep nélkül áll. A tartományi költségvetésből 2025-ben 55 millió dinárt biztosítottak a Bagolyvár felújítására. A renoválás tervei abban a pillanatban már megvoltak, de ahhoz, hogy a terv építkezési engedélyt kaphasson, az épület kataszteri adatait kellett kijavítani, ugyanis az épület tévesen úgy szerepelt a földhivatal nyilvántartásában mint földszintes családi ház. Ezt sikerült helyesbíteni, meglett az építkezési engedély is, és a Palics Park Kft. levezényelte a közbeszerzési eljárást, amelynek eredményeként a Yumol Kft. végezheti el a munkát áfa nélkül mintegy 43,6 millió dinárért. A tartományi támogatásból az építési felügyelő szolgáltatásait is ki tudjuk fizetni – mondta Góli Csilla, aki hozzátette, hogy a munkálatoknak 120 nap alatt kell befejeződnie.
A felújítás főleg külső munkálatokat foglal magába, a homlokzat, a fa- és díszítőelemek, valamint a tetőszerkezet renoválását.
– Sem a Történelmi Levéltárban, sem a Zsolnay manufaktúrában nem maradtak fenn eredeti tervek, de valószínűsíthető, hogy a Bagolyvár tetője olyan mintázatú volt, mint a Villa Lujza, tehát nem kék, mint jelenleg, hanem zöld és sárga színű. Keresni fogjuk a pénzforrásokat ahhoz, hogy az épületet belülről is korszerűsítjük, és funkciót adjunk neki. A Városi Múzeum, a Történelmi Levéltár és a Műemlékvédelmi Intézettel már elkezdtünk beszélgetni arról, hogy hogyan tudnánk sporttörténeti múzeumot kialakítani az épületben, ahol nemcsak Vermes Lajosról és a palicsi játékokról, hanem Szabadka gazdag sporthagyatékát is bemutatnánk – közölte Góli Csilla, hozzátéve, hogy a jövőben is folytatják a palicsi épületek felújítását, a Vigadó épülete hűtését és fűtését szeretnék megoldani, a Zenepavilonon várhatóak kisebb javítások, ugyanakkor a játszótér renoválására is igyekeznek pénzeszközöket találni.
Szűcs Balázs, a Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója elmondta, hogy az épület a palicsi kultúrtörténeti téregység részeként védettséget élvez, és a beruházás során az épületet az eredeti állapotába állítják vissza.
– A Bagolyvárra nagy értékű műemlékként tekintünk, és úgy is bánunk vele. A funkcióját tekintve nem hálás épület, de nélküle Palics kevesebb lenne. Az épület felújításában műemlékvédelmi felügyeletként veszünk részt, munkatársaink jelen lesznek az építkezésen, és figyelemmel kísérjük a kivitelezést. A tapasztalataink szerint az ilyen felújítások sok „meglepetést” tartogatnak, és azért leszünk ott, hogy ezeket kezeljük, és igyekszünk megválaszolni a kivitelezők kérdéseit. Az épület homlokzatán sok farészlet van, és ha ezeket elhanyagolják, akkor tönkremennek. Ezeket mindenképp ki kell cserélni, természetesen ugyanolyanra. Nagy kihívás volt olyan megoldást találni az épület klimatizációjára, hogy az kívülről ne látszódjon – mondta Szűcs Balázs, aki hozzátette, arról, hogy eredetileg hogyan nézett ki a létesítmény, kevés dokumentumot találtak, de régi képek alapján igyekeztek rekonstruálni azt, és ezek alapján meghatározni a felújítás feltételeit.



