Az organikus termékek következő öt évre vonatkozó helyi akciótervéről tartottak közvitát, melyet a Terra's Egyesület és a belgrádi Serbia Organika közösen kezdeményeztek. A projektumot a svédországi Nemzetközi Fejlesztési és Együttműködési Ügynökség támogatja.
Snježana Mitrović, a Terra's Egyesület képviseletében elmondta, egy ilyen akciótervet azért fontos meghozni, hogy az önkormányzat is tisztában legyen azzal, mit is szeretne kezdeni az organikus termékekkel.
– Egyesületünk már huszonöt éve foglalkozik ezzel a területtel, az elmúlt két évben pedig jelentősen megnőtt az érdeklődés az organikus termékek iránt. Az idén a termelőink minden organikus terméküket előre eladták, és külföldről is egyre nagyobb irántuk a kereslet. Az akciótervben lefektetjük a jövőbeni aktivitások tervét, milyen konkrét lépéseket fogunk tenni, vagy hogyan lehet segíteni a termelőknek abban, hogy pályázzanak a különféle támogatásokra. Tervünk, hogy a jövő évben az organikus termelést huszonöt százalékkal növeljük. Az akcióterv kidolgozására egy munkacsoport is megalakult, de javasoltuk, hogy a dokumentum elfogadása után se oszlassák fel a munkacsoportot, hanem a jövőben egyfajta felügyelői szervként ellenőrizzék, hogy a tervezett aktivitások megvalósulnak-e, vagy elkülönítenek-e pénzt a költségvetésből az organikus termelés támogatására – mondta el Snježana Mitrović.
Nebojša Daraboš, a város gazdasággal megbízott tanácsosa úgy fogalmazott, az önkormányzat azért vesz részt egy ilyen akcióterv kidolgozásában, mert minden városnak rendelkeznie kell bizonyos stratégiai dokumentumokkal, melyekben lefektetik, hogyan szeretnék fejleszteni a várost. A helyi akcióterv az organikus termelés fejlesztésének nemzeti akciótervére, és a mezőgazdasági, valamint rurális fejlesztési stratégiára is támaszkodik, s ez alapján konkrét intézkedéseket fogalmaztak meg, és meghatározták azokat a célokat, melyekkel helyi szinten fejleszteni lehet ezt a területet. Rámutatott, először is rendelkezni kell a tervdokumentációkkal, tudni kell, mit akarunk, s csak ezután kezdhetünk arról beszélni, hogyan támogassuk azt.
– Az organikus termékek területén ilyen dokumentummal nem rendelkezünk, és amíg huszonöt éve Szabadka a volt Jugoszlávia területén vezető szerepet töltött be az organikus termelés fejlesztésében, ma nem foglalkoznak vele. Az önkormányzat mindeddig nem adott elegendő támogatást ezeknek a termelőknek, sem az egyesületeknek, amelyek ezzel a területtel foglalkoznak. Mi ezzel a dokumentummal igyekszünk hozzájárulni most ehhez, hogy az organikus termelést megpróbáljuk fejleszteni, sőt a város meghatározott anyagi és intézményes támogatást is szeretne ehhez nyújtani.
