2025. július 8., kedd

Fizettek-e a kisajátításért?

A Spas Egyesület szerint a jelenlegi polgármester takargatja az előző demokrata városvezetőség bűneit

A polgármester lemondását követeli Verica Grgurović, a Spas Egyesület elnöke, ahogy fogalmazott, azért, „mert a város központjában, a Vuk Karadžić utcában történő kisajátításokról szóló bírósági döntés bizonyítja, hogy a kisajátítás egy bizonyos ember hasznára történt”. Mint azt Grgurović elmondta, szerintük pénzmosásról van szó. Az egyesület szerint Maglai Jenő polgármester takargatja mindazt, amit a Demokrata Párt elkövetett.

Emlékeztetőül, a Spas Egyesület közbenjárásával a polgárok pert nyertek az állammal szemben: a Vuk Karadžić utca a döntés szerint nem sajátítható ki közérdek címén. Erről a közigazgatási bíróság döntött folyó év október 17-én, a polgárok javára.

Az egyesület választ vár az üggyel kapcsolatban arra is, mondta Grgurović, hogy időközben, míg a bíróság a javukra nem döntött volna, a kisajátításért fizettek-e magánszemélyeknek, ha igen, milyen forrásból és mennyi pénzt, kinek.

– November 19-én kaptunk egy értesítést a šabaci ügyészségtől, amelyben értesítenek, hogy a Szabadkai Önkormányzat elleni feljelentéseink ügyében ő az illetékes. A magyarázat szerint a szabadkai bíróság akadályozott abban, hogy az ügyet kivizsgálja. Egyszerűen ésszel fel nem fogható, hogy mi történik. Annak ellenére, hogy minden dokumentumot annak idején átadtunk a szabadkai bíróságon, amelyben mintegy 30 személy ellen teszünk feljelentést hivatali visszaélés gyanújával, a šabaci ügyészség most kéri tőlünk ismét a dokumentumokat, mert nem világos számukra, hogy pontosan kik ellen és milyen gyanúval szeretnénk eljárást indítani. Mi a válaszunkban természetesen minden szükséges dokumentumot újra kézbesítettünk, de arra is választ várunk, hogy a szabadkai ügyészség miért akadályozott a munka elvégzésében, miközben ez kötelessége lenne – magyarázta Grgurović.

– Amennyiben Šabac nem végzi a dolgát, az ottani ügyészséget is feljelentjük, ha kell, a nemzetközi hatóságoknál, mivel a fenn említett ügy összes dokumentációját személyesen vittem el tavaly az EBESZ bécsi irodájába – mondta az elnök asszony.

Magyar ember Magyar Szót érdemel