A hétvégén, december 6-án és 7-én kerül sor a második Hagyományok téli fesztiváljára, melyet Palicson, a Kisvendéglő mellett rendeznek meg. A fesztivál több eseményt tömörít magába, melyek korábban külön-külön kerültek megrendezésre, így szombaton egy időben és helyen zajlik majd a hatodik Helyi Termékek Kiállítása és a harmadik Nemzetközi Tepertősütő Fesztivál, vasárnap pedig sor kerül a Mikulás-futásra.
Ábrahám Csilla, a fesztivál egyik szervezője elmondta, immár második alkalommal sikerült a különféle rendezvényeket egyesíteni, így gazdagabb tartalommal várják a látogatókat, másrészt így a költségeket is csökkenthették.
– Az idén mintegy ötven kiállítója lesz a Helyi Termékek Kiállításának, ahol hagyományos módon készített élelmiszereket és kézművestermékeket láthatunk szombaton és vasárnap 9-től 17 óráig, ezenkívül lesz kóstoló, az Elitte Palics szervezésében pedig disznótoros különlegességek várják az érdeklődőket. A vasárnapi Mikulás-futásra 11 órától várjuk a résztvevők jelentkezését, maga a Mikulás-futás délben veszi kezdetét, az eredményhirdetésre pedig 13 órakor kerül sor – tudtuk meg Ábrahám Csillától.
Engi Péter, a Noge cég tulajdonosa és a rendezvény társszervezője elmondta, harmadik alkalommal kerül sor a jótékonysági jellegű tepertősütő versenyre, melyre egészen jövő péntekig várják a csapatok jelentkezését.
– Mivel nagy az érdeklődés a tepertő iránt, tanulva az előző két évből, az idén jobban felkészülünk és több szalonnát készítünk elő, a csapatok nagy része pedig felajánlotta, hogy a kisült zsírt és a tepertőt a helyi közösségükben szétosztják a rászorulók között. Az idén még kocsonyával is készülünk, mely csakúgy, mint a tepertő, a disznótor egyik végterméke. Mindenképpen szeretnénk hagyományt teremteni ebből a rendezvényből, és a jövőben is december elején megszervezni, amikor a disznóvágás időszaka van – mondta Engi Péter.
A tepertősütő versenyre a 024/754-043-as telefonszámon, a noge.ludas@gmail.com vagy a ludaspuszta@gmail.com e-mail címen lehet jelentkezni. A verseny szombaton délelőtt 9 órakor veszi kezdetét, és délután fél kettőkor hirdetik ki az eredményt.
A fesztivált, melynek tavaly mintegy ötezer látogatója volt, az önkormányzat mellett a mezőgazdasági minisztérium és a Tartományi Gazdasági Titkárság is támogatja.
