Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete tizenhetedik alkalommal szervezte meg a vajdasági szintű, a Magyar Nemzeti Tanács által kiemelt jelentőségű és a szerbiai oktatási minisztérium részéről elismert Általános Iskolások Művészeti Vetélkedőjét.
A megmérettetésen 47 általános iskola, megközelítőleg 500 diákja vett részt, akik 10 kategóriában versenyeztek. A tanulók a fogalmazás, a versírás, a képzőművészet, a színjátszás, a szólóének, a versmondás, a versmondás a magyar nyelvet környezetnyelvként beszélők részére, a prózamondás, a szép beszéd és az általános műveltségi teszt kategóriákban versenyezhettek. Az iskolák minden kategóriában korcsoportonként egy tanulót, illetve egy színjátszó csoportot nevezhettek be.
A verseny előtti lámpalázas pillanatok (Lukács Melinda felvétele)
A versenynek 38 zsűritagja volt, a versenyzők pedig megközelítőleg 120 kísérő tanárral érkeztek. Az ÁMV egyidejűleg három helyen zajlott, a Majsai Úti Általános Iskolában, a Kosztolányi Dezső Színházban és a szabadkai Zeneiskolában. A megnyitóra a Majsai Úti Általános Iskolában került sor, ahol az egybegyűlteket De Negri Ibolya, az ÉMPE elnöke köszöntötte:
– Azzal a céllal szervezzük a versenyünket, hogy a vajdasági általános iskolák legjobbjai összemérjék a tudásukat, megmutassák tehetségüket és alkotói készségüket. A verseny célja az anyanyelv ápolása, anyanyelvünk szeretetének erősítése, valamint a művészetek hangsúlyozása. Öröm, hogy eme vetélkedő mindig nagy érdeklődést vált ki és ez népes rendezvényt eredményez. A verseny fontos részét képezi az előkészület, amelyben nagy szerep jut a tanítóknak, a tanároknak. A tanulók ugyanis nemcsak önmagukat, hanem az iskolájukat is képviselik – hallottuk De Negri Ibolyától.
A versenyzőket Petkovics Márta, a Magyar Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának tagja is biztatta:
– Az már másodlagos, hogy jól vagy kevésbé jól sikerül a szereplés a megmérettetésen. A befektetett munka, az elsajátított tudás, a tapasztalatszerzés ettől sokkal fontosabb. Nem lehet mindenki első és ezen nem kell elkeseredni. Az MNT nevében csak gratulálni tudok mindenkinek, függetlenül az eredménytől. Aki eljutott erre a versenyre, az már bizonyított és ez már győzelem. Az ÁMV lényege az anyanyelv ápolása, a műveltség bővítése, a kifejezéskultúra fejlesztése, ezek pedig mind szükséges alkotóelemei a mindennapi életünknek – emelte ki Petkovics Márta.
A házigazda szerepében Bognár Beáta, a Majsai Úti Általános Iskola igazgatója fordult az egybegyűltekhez:
– Megtiszteltetés számunkra, hogy iskolánk az idén is otthont adhatott a versenynek. Az is öröm, hogy a verseny oly sok kategóriát foglal magába, hogy néhány éve a Zeneiskola és a Kosztolányi Dezső Színház is fogadja a versenyzőket. Ez az anyanyelvünk műveléséről, a szóbeli és írásbeli készség elmélyítéséről, a képességek bemutatásáról és a bátorságról szól. Itt a legsikeresebbek versenyeznek. Vesztesei nincsenek, hiszen a belefektetett munka már magában siker – mondta Bognár Beáta.


