Mindannyiunknak szükségünk van egy otthonra, egy olyan helyre, amit az otthonunknak tudunk nevezni, ahol jól érezzük magunkat, ahol a magunk urai lehetünk, ahol kialakítjuk a saját rendünket és rendetlenségünket, ahol berendezzük a privát szféránkat. Hogy ezt hol tudjuk megteremteni, nagyon sok tényezőtől függ: meghatározza a környezetünk, a munkahelyünk, az anyagi lehetőségeink, az igényeink, és minden valószínűség szerint a megszokás is szerepet játszik benne – az ingatlanok értékesítésével foglalkozó cégek pedig igyekeznek elhitetni velünk, hogy az ő ajánlatuk a legmegfelelőbb ahhoz, hogy megtaláljuk a jövendő otthonunkat.
Falun nőttem fel, kertes házban, majd felnőtt fejjel egy rövid ideig egy negyedik emeleti lakásban éltem, ám mindig is tudtam, hogy utóbbi távol áll a világlátásomtól, bármit teszek, fojtogatónak fogom érezni a szűkös lakást, még akkor is, ha a közelében, alig néhány percnyi sétára ott van egy park, ahol a természet közelében lehetek. Persze, ízlések és pofonok, és úgy tűnik, ebből a szempontból is különbözünk egymástól, hisz egyre többen költöznek a városokba, és ott is a lakásokba. Így Szabadkára is, ahol gomba módra szaporodnak a lakótömbök, száz meg száz lakás létesül évről-évre, és azok építtetői valahogy mindig megtalálják a számításaikat, megfelelő anyagi haszonnal tudják értékesíteni a kisebb-nagyobb lakásokat. Az ingatlanpiac egyik legnagyobb rejtélye, hogy a lakosság létszámának csökkenésével, és a lakások számának növekedésével hogyan tud az ingatlanok ára folyamatosan emelkedni. Nem mélyedtem el úgy istenigazából a közgazdaságtanban, de számomra az tűnik logikusnak, hogy amennyiben nő a kínálat, akkor az áraknak mérséklődniük kellene, nem pedig folyamatosan nőniük. Az új építésű lakások ára négyzetméterenként már bőven meghaladja az 1500 eurót, ami alapján kiszámíthatjuk, hogy egy közepes méretű, 60–70 négyzetméteres lakás mennyibe kerül, és azt is kiszámíthatjuk, hogy amennyiben kölcsönre veszünk ingatlant, akkor az mekkora havi keresetet előfeltételez. Persze az új építésű lakások számos előnnyel bírnak, többek között az alacsony rezsi ígéretével kecsegtetnek, valamint az üzletek sorának közelségével – arról persze kevesebb szó esik, hogy amennyiben nem vásárolunk parkolóhelyet is, akkor bizony a parkolókat vadászni kell, hisz ezen ingatlanok környékén általában nem végzik el a szükséges előkészületeket, mintha figyelmen kívül hagynák, hogy egy-egy család esetenként két autót is használ.
Az ingatlanügynökök szerint a vásárlók körében a legnépszerűbbek a kis méretű garzonlakások. Persze aki huszon-harmincegynéhány négyzetméteres ingatlant vásárol, annak sok igényéről le kell mondania. Ugyanakkor ezeket befektetésként is sokan vásárolják, megveszik, majd kiadják, hisz mára a bérletek is olyannyira megemelkedtek, hogy elérik azt a szintet, ami a kölcsönre vásárolt lakások árának havi részlete, így a vásárlójának semmibe sem kerül – a bérlő pedig fizet és fizet, amíg nem dönt a költözés mellett.
Amennyiben az árakat nézzük, a kertes házak esetében is a folyamatos drágulásról beszélhetünk, és nemcsak a nagyobb településeken, vagy azok közvetlen közelében, hanem a kisebb falvakban is – egy újabb anomália: miközben a falvak lakossága rohamosan csökken, az ottani ingatlanok ára emelkedik.
Fontos leszögezni, hogy a lakások esetében sokat jelent az, hogy nem kell sokat dolgozni a rendezésén. 60–70 négyzetméterről viselünk gondot, felújítjuk, rendezzük, takarítjuk, és ezen túl nem vagyunk felelősek azért, hogy öt méterrel arrébb az utcán milyen állapotok uralkodnak, nem kell lenyírni a füvet, összegereblyézni a lehullott faleveleket, felseperni a járdát, rendbe tenni a virágoskertet, nem kell kerítést cserélni, sem újrabetonozni a járdát, ha már megrepedezett, nincs dolgunk azzal, ha az épületben elment az áram vagy nincs víz – ott van a közös képviselő, az épületgondnok, majd ő intézkedik helyettünk, a mi dolgunk csak az, hogy fizessünk. Mert ugyebár valakinek felügyelnie kell azt, hogy a lépcsőház takarítva legyen, a folyosón égjenek a lámpák, szerelőt kell hívnia, ha elromlik a lift – erről kevesebb szó esik, ezért is ért meglepetésként, amikor megtudtam, hogy egy lakás után havonta körülbelül 3000 dinárt kell fizetni ezen költségekre, és ha esetleg a pincében parkolóhelyünk is van, akkor arra további 1000 dinárt kell félretenni.
Aki úgy dönt, hogy ingatlant vásárol magának és családjának, annak sok mindent kell mérlegelnie: az árat, a helyszínt, az ingatlan állapotát, azt, hogy milyen lehetőséget kínál a jövőbeli lakójának, ugyanakkor a potenciális vevő legtöbbször már az első pillanatban dönt – az ingatlanügynök hiába beszél és beszél, ha első látásra nem estünk szerelembe. Komoly választásról van szó, különösen azért, mert tudjuk, hogy jobbik esetben egy életre szól, és minél tovább él valaki egy házban vagy lakásban, annál nehezebben tud váltani, ezáltal pedig elveszíti a mobilitását, egy helyhez köti magát – ennek minden előnyével és hátrányával, biztonságával és bizonytalanságával.
Nyitókép: Molnár Edvárd archív felvétele
