2024. május 9., csütörtök

Hazaváró fehér házak

A hétvégén falunap és templombúcsú Muzslyán

Falunapra és templombúcsúra készülnek a bánáti Muzslyán. A rendezvényt hagyományosan a Mária napjához közelebb eső hétvégén tartják meg. A népességfogyás ellenére az idei – sorrendben 133. – búcsúra is több ezer vendéget várnak. A háromnapos eseményre nemcsak a környékről, hanem a határon túlról is érkeznek vendégek.

A muzslyaiak már napok óta készülődnek az összejövetelre. A hagyománynak megfelelően erre az alkalomra a fákat és a házak homlokzatát fehérre meszelik, a vendégeket pedig kitárt kapuk várják. Kevés olyan ház van ma is, ahova nem érkezik vendég.

– Mi muzslyaiak – mint tudjuk – vendégszeretők vagyunk és nagyon sok ismerősünk van egész Vajdaságban, Szerbiában, Magyarországon. Mindenkit szívesen várunk. Csak Magyarországról öt testvértelepülésről jönnek vendégek. Egy romániai testvértelepülésről küldöttség érkezik és szívesen várjuk az összes rokonságot és természetesen az elvándoroltakat is – mondta Palatinus Ervin tanácselnök.

Juhász István lukácsfalvi amatőr festőnek köszönhetően erre az alkalomra új falfestményekkel gazdagodott Muzslya. A helyi közösség udvarának a falára hat új kép került, a községháza túloldalán pedig a régmúlt időket idéző muzslyai tanyát és a Fehér-tavat ábrázoló képek vannak.

– Abban az időben senki nem sietett. Mindenkinek volt ideje a szomszéddal elbeszélgetni, megkérdezni, hogy van az egészsége vagy mit dolgozik majd holnap. Én azokat és az olyan képeket szeretem legjobban megörökíteni, melyek életem legszebb emlékei voltak – hallottuk Juhász Istvántól, a Muzslya Amatőr Képzőművészek csoportvezetőjétől.

A Magyar Házban pénteken közös kiállítással mutatkoznak be a civil szervezetek, lesz ünnepi szentmise, komolyzenei hangverseny, kézilabda-torna, csirkepaprikás-főző verseny, díszülést tart a Helyi Közösség Tanácsa. Szombaton este a helyi közösség épülete előtt felállított színpadon pedig fellép Justin Tamás, a Szivárvány együttes és több muzslyai zenekar.