2024. május 8., szerda

Szépül a könyvtár

Magyarkanizsán folyamatos a munka

A magyarkanizsai József Attila Könyvtárban szinte egy pillanatra sincs megállás, semmilyen tekintetben. Az olvasók, és a jövendőbeli olvasók is mindig találnak programot, hisz ez az a könyvtár, ahol nem csak olvasnivalót lehet kölcsönözni, hanem számtalan eseményt is szerveznek.

Ebben az évben is téli és nyári foglalkozásokat is tartottak a gyerekeknek a szünidő hasznos eltöltésére, a felnőtteknek pedig megannyi író-olvasó találkozót, könyvbemutatót hoztak Magyarkanizsára. A belbecs mellett adni kell a külcsínre is, ezért azt is fontosnak tartják, hogy kívül-belül rendezett legyen az épület. Már rég dédelgetett álom válik valóra azzal, hogy a könyvtár épületét szebbé teszik, a régi szép formáját visszavarázsolják, hisz csak úgy maradandóak a dolgaink, ha vigyázunk rájuk, tatarozgatjuk. A könyvtár igazgatója, Bús Csaba örömteli hírről számolt be, ami a mostani munkálatokat illeti. A kültéri festés javában zajlik.

– A magyarkanizsai József Attila Könyvtár 2005-ben költözött be ebbe az épületbe, amelyet azóta nagyon szépen sikerült belakni, tartalommal megtölteni. A könyvtár mellett helyet kapott az Alapfokú Zeneiskola, a Tisza Néptáncegyesület, az Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület, de egyes termeket gyakran kiadunk tánc- és jógaórákra is. Néhány évvel ezelőtt felmerült az igény az épület külső festésére, mert az időjárási körülmények jelentős nyomokat hagytak az állagán. Az idén sikerül megvalósítani a teljes kültéri festést. A teljes munkálat három hétig tart és teljes egészében a magyarkanizsai önkormányzat finanszírozza. A beruházás összege 1, 7 millió dinár – tudtuk meg Bús Csabától.

A külső felület megújítása látványosan szebbé teszi a város központját, most pedig a belsőre is nagy hangsúlyt fektetnek, mint ahogy tették ezt eddig is. A festés befejezése után a rendezvényekre fókuszálnak, ezért érdemes figyelni a programajánlókat, mert egymás után sorjáznak a programok a megszépült magyarkanizsai József Attila Könyvtárban.

Nyitókép: Nagyban zajlik a festés (Forrás: József Attila Könyvtár)