2025. május 6., kedd

Új elnök az Izida élén

Aktívan kezdte meg a tavaszt a sérült fiatalok napközije – Az önfenntartó működési modell felé tart az egyesület

A bácsfeketehegyi Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület élén a közelmúltban elnökségi csere történt, így a téli szünetet követően új vezetőséggel kezdte meg a munkát a szervezet. Papp Julianna korábbi elnöktől Papp Lóránt vette át a tisztséget. Az új elnök elmondta lapunknak, hogy szeretné megtartani az egyesület napközijének sikeresen futó programjait, valamint új tevékenységeket is szeretne bevezetni.

Papp Lóránt, az Izida új elnöke (Lakatos János felvétele)

Papp Lóránt, az Izida új elnöke (Lakatos János felvétele)

– A régi foglalkozásokból megtartunk majdnem mindent, és még hozzácsatolunk újakat. A régi foglalkozások a kertészet, fűszernövény- és gyógynövénytermesztés, -feldolgozás, gölöncsérműhely, valamint a kreatív műhely. Utóbbi keretében kézzel varrt párnákat küldtünk egy országos versenyre, amit a pancsovai Vešte Ruke Egyesület szervez. Emellett a kreatív műhelyben működik a gyöngyfűzés és a szövés. Van még sportfoglalkozásunk, a tekézés, ami a héten kezdődik. Ami az új foglalkozásokat illeti, májusban érkeznek meg a papírfeldolgozó gépek. Ezekkel a használt cigarettás dobozokat fogjuk újrahasznosítani, és úgynevezett art papírt készítünk belőlük, amiket eladhatunk. Meg kell még említenem a belgrádi Naša Kuća Egyesületet, amely autista gyerekekkel foglalkozik. A szervezet kiépített egy hálózatot, aminek a részévé váltunk. Ennek köszönhetően megoldódott a papír értékesítése – számolt be Papp Lóránt, majd azzal folytatta, hogy tavaly óta működnek együtt a Naša Kuća Egyesülettel. Több képzésükön is részt vettek, és nemcsak a papírkészítést fogják elsajátítani, hanem egy új működési modellt is.

– Egy önfenntartó működési modell felé tartunk, szociális vállalkozók leszünk. Ennek az a célja, hogy ne függjünk anyagilag senkitől sem, mert nagyon nehéz időket élünk. Az egyesület működtetése igen sok költséggel jár, és a helyzetünk azért is nehéz, mert másoktól függünk. Viszont ha sikerül lassanként átállnunk erre a működési modellre, akkor az hosszú távú megoldást jelenthet anyagi gondjainkra. A belgrádi egyesület már 10 éve így működik, és számos külföldi tapasztalattal büszkélkedik, ezért szeretnénk tanulni a szervezet tagjaitól – számolt be az elnök, majd hozzáfűzte, hogy a projektum japán pályázati támogatással valósul meg.

Ami az aktuális tevékenységeket illeti a szervezet életében, saját nevelésű virágok értékesítésével foglalkoznak – mondta Papp Lóránt.

– Az újvidéki Mali Vrt Kertészettől minden évben február végén kapunk muskátli-, petúnia- és más virágpalántákat, amelyeket az üvegházunkban nevelünk fel. Ahhoz hogy ez megvalósuljon, idő, energia és pénz kell. Szeretnénk minél több virágot eladni, a régi vevőink folyamatosan jönnek, ha hirdetjük, ha nem, mert a marketing nem az erősségünk. Amelyik virágot nem tudjuk eladni, azt kiültetjük a helyi intézmények elé. Ez egy faluszépítési akció, amit megejtünk minden évben, a falunap előtt. Ennek kapcsán meg kell említeni, hogy érkezni fog 30 holland középiskolás, akik egészségügyi nővérnek tanulnak. Ők fognak segíteni nekünk az ültetési akcióban – számolt be az elnök.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Nagyban folyik a saját nevelésű virágok eladása (Lakatos János felvétele)