2026. július 24., péntek

Eső és csapadék

Iskolanapi ünnepség Szenttamáson

A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola november 25-én, hétfőn ünnepelte az iskola napját. A színes, kétnyelvű ünnepi műsor, amelyen először Munjin Szokola Erika igazgatőnő köszöntötte a vendégeket és a jelenlévőket, az iskola előcsarnokában 15 órakor kezdődött. A diákok énekkara mellett rövid szavalatokat, fogalmazásokat és modern táncot is hallott/látott a közönség, a záródalt pedig néhány tanár és az iskola dolgozói előadásában vitték színre. Az ünnepség ezután az iskola ebédlőjében folytatódott, ahol a vendégek, az önkormányzat képviselői, az iskolaszék tagjai, a támogatók, az intézmény dolgozói és nyugdíjasai közös ebéden vettek részt.

Paraczky László felvétele

Paraczky László felvétele


Az iskola igazgatója, Munjin Szokola Erika az ünnepséget követően elmondta, az iskolanapra minden évben színvonalas műsorral kedveskednek a jelenlévőknek.
− A programok témáját évről évre változtatjuk. Zmaj munkássága ugyan mindig aktuális, de sorra kerültek már a szenttamási írók, Gion Nándor és Végel László, valamint Miroslav Antić művei is. Az idei iskolanap újra különös témán alapult, ugyanis egész évben eléggé nagy volt a szárazság, és ebből kifolyólag a mai ünnepi műsor témái az esőhöz és más csapadékhoz kapcsolódó produkciók voltak – számolt be az iskola igazgatója.
Az igazgatónő hozzátette, hogy a tanév kezdetétől valamelyest csökkent a diákok száma, így az intézményben jelenleg 485-en tanulnak, ebből 190 a magyar nyelven tanuló diákok száma.

Magyar ember Magyar Szót érdemel