Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke az RTV Jó reggelt, Vajdaság! című műsorában kijelentette, hogy a legnagyobb sikernek a kamenicai intézet egy részének, azaz a Kamenica 3-nak a befejezését tartja. Ezt a hosszú távú nagyberuházást teljes egészében a tartományi költségvetésből finanszírozták. Kiemelte a kamenicai onkológiai központ modernizálását, és bejelentette a kardiológiai és tüdőgyógyászati részlegek felújítását, valamint egy új garázs építését. Gojković elmondta, hogy Zentán is járt, ahol látta a tüdőgyógyászati osztály rossz állapotát, így megegyeztek egy új építésében. Hozzátette, sok pénzt különítenek el új felszerelések beszerzésére, céljuk, hogy minden egészségház rendelkezzen mammográffal, ezzel is hangsúlyozta a mellrák elleni küzdelem jelentőségét, és felhívta a nők figyelmét a megelőzés fontosságára.
Megjegyezte, hogy decemberben vásárolták a legújabb generációs mammográfot, amely az Újvidéki Egészségházban található. Továbbá említést tett arról, hogy sikerült végigvinniük a Miloš Crnjanski Általános Iskola építési projektjét, amely még az előző adminisztrációban kezdődött. Augusztus végére az építési munkálatokat be kell fejezni. A költségvetésben az iskola felszerelésére is különítettek el eszközöket. Úgy gondolja, hogy ez lesz az egyik legszebb iskola az országban. Gojković elmondta, Csúrogon általános iskola és tornaterem épül. Felszólította az iskolák igazgatóit, hogy jelentkezzenek a pályázatokra vagy forduljanak a tartományi adminisztrációhoz, mert az általános és középiskolákra mindig lesz pénz.
Bejelentette továbbá, hogy Alibunáron, Óbecsén és Topolyán hamarosan uszoda nyílik. Ami Újvidéket illeti, elmondta, az Almási negyed projektjének első része befejeződött, ami Újvidék kulturális örökségének megőrzését jelenti, és bővíti a turisztikai lehetőségeket. A Fruška gora-i folyosó építésének a határideje 2026 vége. A tartományi kormány delegációja június elején az Oszakai Világkiállításra utazik, amelyen bemutatják a lehetőségeket, amivel céljuk új befektetők vonzása – mondta Gojković.

Nyitókép: (Fotó: RTV)