2026. július 5., vasárnap
Mordor és Zita a moziban

Született gyilkosok

Az alvilág körei 4.

Ma a Sárga Malom Mozi programjának utolsó gengszterfilmje kerül bemutatásra. Az alkotás ráadásul egy új műfajt is bevezet, és egy világszerte ismert gengszterpáros történetét veszi alapul.

Mordor és Zita ismételten korábban érkeznek a moziba, mint a legtöbb néző. Szokásos helyükre ülve a mai alkotásról beszélgetnek.

Zita bemutatja a filmet:

Ma Oliver Stone, A szakasz című többszörös Oscar-díjas alkotás rendezőjének filmjét, a Született gyilkosokat fogjuk megtekinteni. A film főszereplői Woody Harrelson és Juliette Lewis, akik egy gengszterházaspárt alakítanak. Juliette karakere, Mallory, bántalmazó családból származik. Miután Mickey-vel együtt megölik a lány szüleit, menekülni kezdenek, és bosszút állva a világon maguk mögött hagyják hullák tucatjait. A két őrült karakter egyértelműen a Bonnie és Clyde-párosról lett mintázva, akiknek romantikus tragédiája az alvilági anekdoták egyik leghíresebb példája. Stone filmje egyébként Tarantino ötletén alapul, Tarantino hatása nagyon erőteljesen végigkíséri a cselekményt. A híres rendező egyébként még egy hasonló témájú filmet is kitalált, a másik a Tiszta románc, melynek forgatókönyvét is ő írta.

Nagyon izgalmas téma, amikor a szeretet és a gyűlölet összekeveredik a filmvásznon, ugyanis ennek következménye mindig egy rendkívül intenzív, realisztikus történet. Az út, amit a pár bejár, egyszerre szörnyű és csodálatos. Ez történik, amikor két teljesen eltérő stílusjegyű műfaj keresztezi egymást. Szörnyűség és csoda – ismétli Mordor a szavakat.

A teremben ekkor elkapcsolják a világítást. Mordor és Zita, akik bár nem gengszterek, mégis legalább annyira szeretik egymást, mint Mickey és Mallory, abbahagyják a beszélgetést. Elkezdődik a vetítés.

A Sárga Malom közönsége nem beszélget a film alatt. Türelmesen és nagy érdeklődéssel tekintik meg Oliver Stone klasszikusát, és élvezik Tarantino kezének lenyomatát. Amikor a zárójelenetben Gale és a gyilkos páros utoljára beszélgetnek, véget ér a vetítés. Néhány perc múlva már csak Mordor és Zita maradnak a teremben. A filmélményükről mesélnek egymásnak.

Azt kell, hogy mondjam, ez a film elsősorban nem Stone vagy Tarantino miatt tud ilyen jól működni – jegyzi meg Zita. – A szereplőgárdát tökéletesen eltalálták. A mindig zseniális Woody Harrelson hozta a viccesen őrült formáját, Juliette Lewis ragyogó tehetsége Für Anikó könyörtelennek és hidegnek tetsző hangjával párosítva telitalálat, Tommy Lee Jones és Robert Downey Jr. pedig szintén emlékezetesen alakítják a börtönigazgatót és a televíziós műsorvezető-riportert.

Ráadásul Harrelsonnak ez volt az első olyan nagyjátékfilmje, amiben komoly szerepet kapott. Jól áll neki a könyörtelen, nehezen elérhető férfi szerepe, amit a cinizmussal kiegészülve tovább is vitt későbbi filmjeiben, igaz főként vígjátékokban. A könyörtelenségről jut eszembe, nagyon érdekes jelenség figyelhető meg a Született gyilkosokban – hívja fel a figyelmet Mordor. – A film rendkívül erőszakos, sokan meghalnak, még olyanok is, akik tényleg semmit nem követtek el Mickey és Mallory ellen. Az erőszak ugyanakkor szükséges filmes kellék, főleg ha figyelembe vesszük, hogyan jutott a fiatal pár az országúti mészárosok ritka sorába. Stone az erőszakot, ugyanúgy mint Guy Ritchie vagy Michael Haneke, gyakran elrejti vagy eltorzítja a néző szeme elől. Erre kiváló példa, ahogyan Mallory családi hátterét a szituációs komédia műfaji sajátosságai segítségével mutatja be a film. A konzervnevetés ráadásul olyan helyeken hallható, ahol a családon belüli verbális és nemi erőszakra való utalással találkozunk, ezzel a narratíva próbálja enyhíteni az erőszak súlyát. De olyannal is találkozhatunk, hogy éppen ellenkezőleg, a túlzás, a szatírára jellemző szélsőséges ábrázolásmód segítségével éri el azt a hatást, amivel elkendőzi az erőszakot. Emiatt a legtöbb néző nevetve, s nem elszörnyülködve gondol vissza a Született gyilkosokra. Úgy gondolom, hogy leszámítva a filmvégi nagy mészárlásokat és a hosszú dialógusokat, Tarantino filmjei is hasonló hatást váltanak ki. Noha ő nem rejti el az erőszakot, Stone-hoz hasonlóan stilizált és túlzó jelenetekben mutatja be.

Ebben teljesen igazad van. Ráadásul a Született gyilkosokban a kép is átvált fekete-fehérre, vagy szándékosan lerontják a felbontást, esetleg a film narratívája szerint éppen valamilyen természeti hatás miatt rosszak a látási viszonyok. Visszatérve a színvilágra, a filmben alapvetően három színhasználat figyelhető meg. Fekete-fehér, a fekete különböző árnyalataival, intenzív módon színes, mely kevés alkalommal jelenik meg, illetve a matt, kocsmai világítást megidéző pasztellszínek. Mindhárom kombináció az erőszakábrázolás módjával van összefüggésben, ami igazolja az észrevételed. A jövő héttől a mozi egy új műfajjal tér vissza – emlékezteti párját Zita. – Azzal a műfajjal, amit te kevésbé kedvelsz, de ismerve a Sárga Malom programjának gondosan összeválogatott filmjeit, talán megváltozik a véleményed.

Mordor bólint, jelezve, hogy adni fog egy esélyt a jövő heti filmnek, majd kézen fogja párját.

Mordor és Zita elhagyják a mozit.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Kép forrása: Pop Matters