Játékos és szórakoztató színházi világ

Egy hét játék, szórakozás és nevetés. Egy hét megfeszített szövegtanulás és színpadi próba. Egy hét színház a kellékek elkészítésével és egy ősbemutatóval. Így zajlik minden alkalommal az adai nyári színjátszó tábor Drubina Orsolya magyarországi színházcsinálóval, színháztörténésszel és drámapedagógussal, valamint tizen-egynéhány helybeli kisiskolás lánnyal és fiúval, akik elkötelezettek a színjátszás iránt, és minden évben csodát varázsolnak a színpadra. A legtöbb esetben az előadást vendégszerepléseken vagy művészeti szemléken és versenyeken is bemutatják. Az elmúlt években sok gyermek megfordult a táborban, amely időszakos színházi műhellyé vált a településen.

Az adai Szarvas Gábor Könyvtár már 2016 óta házigazdája, illetve szervezője a bejárós színjátszó tábornak, amelyet három évtől eltekintve, és ebből kettő a Covid-járvány időszaka volt, rendszeresen megtartottak. A helyi és környékbeli fiatalok, akik között vannak visszajárók és új jelentkezők is, minden nyáron nagyon várják a tábort, hogy a színházi szakember vezetésével egyhetes megfeszített műhelymunkával létrehozzanak egy-egy színpadi produkciót, amelyek között a mesejátéktól kezdve a mozgásszínházi előadáson át egészen a posztmodern fantasyig sokféle műfajú előadás megtalálható. Az elmúlt tíz év alatt így születtek meg az alábbi előadások: A rettentő görög vitéz, Mi van a Majomplacc alatt?, Az újszülött planéta-projekt, A mi dzsungelünk, Aki bújt, aki nem, Elveszett szerelem a napraforgók között, Üzenet a palackban és a Mesebirodalom a pácban, avagy a nagy M.U.K.I. mentőakció. A legutóbbi előadás ősbemutatója a múlt vasárnap volt az adai színházteremben, ahol a gyermekszínészek nagy sikerrel mutatták be a darabot a közönségnek. Az előadás apropóján a színjátszó táborról, a darabról és az azt megelőző munkáról beszélgettünk Drubina Orsolyával és Morvai Nagybali Tamara könyvtárossal.

– Az idén is, mint minden évben, a Szarvas Gábor Könyvtár munkatársainak segítségével szerveztük meg a tábort. Minden évben meghirdetik, hogy mikor lesz a tábor, és körülbelül fél óra múlva betelik az összes hely. Nagyon érdekes, hogy a nagyszülők, a szülők és a rokonok már a tavasz folyamán kopogtatnak a könyvtár ajtaján, hogy mikor lesz a tábor, mert ahhoz alakítják a nyaralást és a mindennapjaikat – mesélte Drubina Orsolya.

– Az idei táborra úgy érkeztem, hogy eredetileg szerettem volna szünetet adni magamnak, hogy legyen egy nyaram, amikor egyetlen egy tábort sem tartok, csak könyveket olvasok, és a Balaton-parton strandolok. Viszont amikor az egyik nagymama megkérdezte, hogy mikor lesz a tábor, akkor azt éreztem, hogy idén is jönnöm kell, mert számítanak rám. És őszintén meg kell mondanom, hogy az én nyaraimnak is ez az egyik legszebb időszaka, amikor itt lehetek Adán. Idén a tábor témáját előre megírtam, egy picit saját magamból indultam ki, hiszen mivel már tíz éve járok ide, ezért hatalmába kerített a kiégés érzése. Minden évben próbáltam valami teljesen újat létrehozni, és ez komoly erőfeszítést igényel. Az ide darabunk címe Mesebirodalom a pácban, avagy a nagy M.U.K.I. mentőakció volt, és arról szólt, hogy a mesehősök a mesebeli HR-irodában felmondanak. Kiégtek és nem bírják tovább a munkát. A farkas nem akar többet nagymamát enni, Csipkerózsika nem akar többet aludni, mert úgy érzi, hogy elment mellette az élet, a sárkány környezetvédelmi aktivista lett, a királyfi nem akarja többet levágni a sárkány fejét. Mindenki felmond, merthogy van egy krízis a Mesebirodalom-irodában, miután a mese applikáció teret nyer. Van egy főgonosz, az algoritmus, aki húsz perc alatt kétszázezer mesét generál, vagyis nincs már szükség a húsvér meseszereplőkre, akik amúgy is felmondtak, mert őket már lehet pótolni a modern világban. A mi történetünkben az eredeti gondolat, az eredeti mese, a kreativitás nyert az applikációval, az algoritmussal szemben. Megvizsgáltuk a mesterséges intelligenciát, hogy mi az, amit azonnal tud pótolni, és mi lehet a mesében, a mesebirodalomban az, amit még mindig jobban tud az ember – hallottuk a drámapedagógustól.

A színjátszó táborban a rendező a gyerekekkel minden évben hat napon át dolgozik az előadáson, a hetedik napon van a bemutató. Drubina Orsolya elmondta, hogy általában már előre megírja a történetei vázát, amelyeknél nagyjából tudja, hogy mi lesz az eleje, a közepe és a vége, ám végül a részvevő gyerekekkel közösen alakítják ki és viszik színre a darabot.

– Általában felkínálok a gyerekeknek egy történetet, amibe vagy beleszeretnek, vagy nem. Az idén beleszerettek, mert ez a téma nekik is a mindennapjaik részét képezi. Ők is használják a ChatGPT-t, és beszélgetnek arról, hogy kiknek a munkáját tudja ma már átvenni az AI, illetve mi is az eredeti gondolat. Fontos számukra az, hogy legyen a témában hétköznapi valóság, ami az ő életüket is érinti, de egyben kreatív is legyen. Szerintem nagyon jól tudtuk ötvözni ezeket, így mindenkinek benne vannak az ötletei, mindenki hozzájárult a meséhez, amit színpadra állítottunk. Ezeket nyilván éjszakánként a szálláson átbogarásztam, hogy legyenek rendes dialógusok, a szereplők tudjanak egymással beszélgetni, stb. De végül is az ő történetüket látták a nézők a színpadon. A táborban a legfiatalabb résztvevő 6-7 éves volt, a legidősebb pedig 14. Nagyon nehéz drámapedagógiai feladat megtalálni az egyensúlyt, hogy minden korosztálynak megfelelő játékokat és aktivitást kínáljak fel. Itt, Vajdaságban viszont azt tapasztalom, hogy ezt az életkorkülönbséget a gyerekek könnyen átugorják, sokkal könnyebben, mint Magyarországon. Itt a legkisebb és a legnagyobb lehet egy jelenetben, a nagyobb nem unatkozik, a kisebb nem érzi úgy, hogy olyan feladatot adok neki, amit nem tud teljesíteni. Szóval itt mindenki segít mindenkit. Összedolgozunk. Ráadásul a kellékeket, a díszleteket, a történetet is mi alakítjuk. Ezt mind együtt csináljuk, és mindenki megtalálja benne a maga feladatát. Én nagyon szeretem azt, hogy a szülőkkel is lehet beszélgetni arról, hogy mi legyen a díszlet, majd mindenki beleadja a magáét, az anyuka és apuka otthon ragasztja a díszletet és beküldi a félig halott kaktuszt kelléknek. Igazából itt minden évben ez egy közösségi alkotási folyamat. Rengeteget nevettünk, a gyerekek nagyon jó gegeket tettek a darabba. A történetünk egy kicsit kaotikusnak tűnhetett, de eredeti volt, és megtaláltuk benne a rendszert, ezért elérte a célját. A darab mondanivalójával miden gyerek teljesen azonosult, és a szülők is nagyon büszkék voltak rájuk, mert nagyon okos és értelmes gondolataik voltak – állapította meg színházi szakember.

– Minden gyereknek megvan a maga feladata az életben, ahová fejlődnie kell. Ezzel én is így vagyok, minden táborban ezt a fejlődést éreztem magamon és a gyerekeken is. Itt nagyon erős a közösség. Nem kell közösséget építeni, az már eleve van. Mégis minden táborban azt érzékeltem, hogy új barátságok születtek, új egymásra találások történtek, és drámapedagógusként én is fejlődtem. Voltak mesék, amiket hoztam, és azokat dolgoztuk át. Volt olyan előadásunk, amiben egyáltalán nem volt semmilyen szöveg, mert egy mozgásszínházi előadást próbáltam ki, ugyanis én is mindig kísérleteztem. Volt olyan, amikor horror történetet hoztam, és akkor annak a paródiáját vittük színre. Volt, amikor a gyerekek saját ötleteiből próbáltunk szőni egy teljesen eredeti mesét. Volt olyan, amikor jöttem tábort tartani, és megláttam a gyönyörűséges napraforgómezőket, és tudtam, hogy a napraforgó lesz a főszereplője a mesénknek, és szerelmes történet lesz. Ezek az előadások szerintem színházi élményként is nagyon jól sikerültek. A szülőknek viszont nyilván az a legnagyobb élmény, hogy a gyerekeiket látják játszani. Látják azt, hogy egy hét alatt a semmiből egy 30–40 perces előadást csinálnak, amellyel kiállnak és megváltják a világot – magyarázta Drubina Orsolya, aki megjegyezte, hogy a táborok sokban hozzájárulnak a gyermekek személyes lelki és szellemi fejlődéséhez, ugyanakkor maga is sokat tanult az elmúlt évek során a vajdasági gyerekektől, hiszen nemcsak Adán, hanem Noszán is többször dolgozott már velük.

– A gyerekek tanították meg nekem, hogy a nehézségek ellenére tudunk tenni, alkotni, eredményeket elérni. Ezt itt tanultam meg. Magyarországon a környezetemben sokszor az vett körül, ha van valamilyen probléma, akkor az emberek tízféle okot találnak arra, hogy miért nem lehet megcsinálni. Amikor idekerültem, akkor azt a mentalitást tapasztaltam meg, hogy ha van egy probléma, akkor rögtön azon gondolkozom, hogyan lehet megoldani, és elkezdem megkeresni a lehetőségeket. Ha nem így, akkor úgy, de valahogyan meg kell oldani. Ez a mentalitás azóta is meghatározza az egész életemet. Ha valami teljesen belém épült, az én életembe, a szívem mélyére, akkor az ez a tudás, hogy itt az emberek azt keresik, hogyan lehet megcsinálni valamit – mesélte Drubina Orsolya.

A drámapedagógus napjainkban már hazajár Adára. Elmondta, hogy az elmúlt tíz év alatt ismerősévé váltak számára az utcák, a terek, az elnevezések és az emberek, akik közül az első színjátszói már házasok és gyerekeik vannak. Közben tudta meg, hogy a településhez való kötődése sokkal mélyebb és korábbi, mint azt elsőre gondolta volna, mivel egy családfakutatás alkalmával kiderült, hogy az édesanya felmenői adai származásúak.

– Én szegedi születésű vagyok, de itt az emberek mindig tiszteletbeli vajdaságinak tekintettek, amit nagyon hálás szívvel fogadtam. Majd kiderült, hogy a felmenőim ide valósiak, tehát hamarabb jártam ide, és kezdtem el itt dolgozni, mint hogy tudtam volna, hiszen az őseimnek ezek az utcák az életterei voltak. Ezért számomra van egy láthatatlan köldökzsinór, ami ide köt, és jobban ismerős vagyok itt, mint máshol a világban. Tíz év távlatából már hazajárok Adára, ahol az otthonomnak tekintem ezt a színháztermet, a deszkákat, az illatokat, a recsegő-ropogó székeket. Mindez már az én otthonom is, és valahogyan nagyon szent dolog nekem ide eljönni. Minden nyáron azt érzem, hogy nem színházat csinálni és gyerektábort tartani érkezem Adára, hanem egyszerűen hazajövök – nyilatkozta Drubina Orsolya.

A Szarvas Gábor Könyvtárban nagyon jó kezdeményezésnek tartják a nyári színjátszó tábort. Morvai Nagybali Tamara könyvtáros, aki segítőként működött közre az idei rendezvény megszervezésében és lebonyolításában, elmondta, hogy a kezdeményezésnek nemcsak az érintett gyerekek és szülők örülnek, hanem a könyvtár is. Kiemelte, hogy az intézmény teret biztosít az egyhetes rendezvénynek, a munkatársak pedig különféle háttérfeladatokat látnak el a táborban, amelynek megtartása érdekében pályáznak is támogatásért.

– Nagy élmény számunkra, hogy ezt a színházteret és a színpadot minden évben belakják ezek a gyerekek. Ez egy varázslatos folyamat, ahogy ott játszunk együtt a színpadon, és ebben mi is részt tudunk venni. A gyerekek számára minden évben ott kezd igazán komolyra fordulni a munka, amikor a játéktér egy része nézőtérré válik, ráadásul ez egy olyan tapasztalat számukra, amit magukkal visznek az egész életükre. Orsi úgy építi fel a táborok programját, hogy rengeteget játszunk és sok helyzetgyakorlat is van. Utána hirtelen felülnek hozzánk a nézők, és beszűkül a játékterünk, ám ez benne az igazán fantasztikus, mivel ilyenkor mindannyian részesei lehetünk ennek a különleges varázslatnak – magyarázta Morvai Nagybali Tamara, aki elmondta, a táborban főként helyi gyerekek vesznek részt, ugyanakkor minden évben csatlakoznak hozzájuk vidékiek is.

– Az itteni közösségnek, és ezeknek a gyerekeknek rendkívül sokat számít, hogy részt vesznek ebben az alkotói folyamatban, amelynek során barátságok alakulnak ki. A színjátszó tábor egy értékes kezdeményezés, és mint minden ilyet, ezt is igyekszünk támogatni. Fantasztikus látni, hogy a gyerekek minden évben belakják ezt a régi színháztermet, és egy héten át az otthonuknak tekintik. Úgy tűnik, hogy ez az élmény tovább is megmarad bennük, mert később színházlátogatóként is visszatérnek hozzánk, valamint sokan közülük folytatják a színészkedést is. Ez egy speciális tábor, amelyben komoly munka folyik, hiszen egy hét alatt kel életre az előadás. Itt valóban megfeszített munka folyik mind a szövegtanulás, mind a jelenetek felépítése tekintetében, a gyerekek sokat dolgoznak, ami ugyan nagyon kimerítő számukra, viszont az eredmény mindig magáért beszél. Elsősorban Orsinak köszönhető, hogy ennyire sikeres ez a tábor, mert ő mindig a gyerekek igényeit, érdeklődési körét és szempontjait tartja szem előtt, azokból alakul ki és formálódik a kis csapat és maga a darab is. Az előadás mindig a gyerekek érdeklődési körét és világlátását képezi le, ezért áll hozzájuk annyira közel, és talán ezért van kedvük újra meg újra belefogni ebbe az embert próbáló munkába. Azok az előadások, amelyek itt születnek, a rövid határidő ellenére mindig nagyon színvonalasak, ezért teljes mértékben elégedettek lehetünk a kis színészeinkkel, a rendezőkkel pedig még inkább – mondta a könyvtáros, aki hozzátette, hogy elkövetkező időszakban az idei előadást is szeretnék minél több településen bemutatni, illetve azt tervezik, hogy beneveznek vele az Általános Iskolások Művészeti Vetélkedőjére is.