Hatodik alkalommal tartották meg a Burgonyafesztivált Királyhalmon. A rendezvény nemcsak a helyi termelők bemutatkozásának és a tapasztalatcserének ad otthont, de egy asztalhoz ülteti a falu apraját-nagyját. Színes kulturális programok, látványos kiállítás és fergeteges főzőverseny várta mindazokat, akik ellátogattak a közösség hagyományőrző ünnepére.
Bartus Bella felvétele
Bartus Bella felvétele
Királyhalom neve sokáig egyet jelentett a minőségi gyümölcstermesztéssel, azon belül is az almával. A homokos talaj és a magas napsütéses órák száma kiváló feltételeket biztosítottak a zamatos, jól tárolható gyümölcsök termesztéséhez. Később azonban a piaci és környezeti feltételek drasztikusan megváltoztak, ami a hagyományos almaágazat válságához vezetett. A váltást több egymást erősítő tényező tette elkerülhetetlenné. Katona Róbert helyi termelő szerint, a kényszerű helyzetben a királyhalmi gazdák a gyorsabb megtérülésű kultúrák felé fordultak. Így esett a választás a burgonyára, amely mára a település első számú mezőgazdasági termékévé vált.A sikeres betakarítások és a közös munka öröme szinte magától hívta életre az ötletet, hogy a sikert meg kell ünnepelni. Így született meg a Burgonyafesztivál, amely messze túlmutat egy egyszerű kirakodóvásáron. A rendezvény a kezdetektől fogva azt a célt szolgálja, hogy a látogatók közvetlenül a termelőktől ismerhetik meg a különböző burgonyafajtákat. A rendezvényt Gyivánovity Dániel,Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, a királyhalmi közösség, amikor azt látta, hogy az almát már nem lehet úgy értékesíteni, mint ahogy azt az évtizedek alatt megszoktuk, akkor egy olyan bátor és fontos döntést hoztak, hogy burgonya termelők lettek, a királyhalmi alma termelők. – Azt gondolom, hogy nagyon büszkék lehetünk mindannyian rájuk, hiszen ezzel is azt mutatták meg, hogy Királyhalmon is létezik egy szívós vajdasági magyar közösség, aki akkor is feltalálja magát, amikor a sors nem a legkegyesebb hozzá – mondta Gyivánovity Dániel.A fesztivál legnagyobb sikere, hogy mindenki kiveszi belőle a részét.A fesztivál programkínálata úgy épül fel, hogy a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelőt. A látványos burgonyakiállítás mellett, főzőversennyel és színes kulturális programokkal is várták az érdeklődőket.
Bartus Bella felvétele
Bartus Bella felvétele
Kókai Anasztázia a szervező Homokszem Civil Szervezet elnöke elmondta, elsődleges célja az eseménynek, hogy összefogja a falu lakosságát. Egy szép napot eltölthessenek együtt, ilyenkor lehetőség van a falubelieknek, helybelieknek a tapasztalatcserére, megbeszélni mindazokat a dolgokat, amelyek foglalkoztatják őket a mindennapokban.Egy sikeres váltás és egy példás közösségi összefogás története a királyhalmié. Ahol a kényszerűségből hozott döntésekből végül nemcsak biztos megélhetés, de egy olyan generációkon átívelő hagyomány is született, amely a legkisebbektől a legidősebbekig mindenkit egy asztalhoz ültet.
Nyitókép: Bartus Bella felvétele



