2024. május 9., csütörtök
VAJDASÁGI HAGYOMÁNYOS FOLKLÓRFESZTIVÁL

Több mint 1100 fellépő Verbászon

Negyvenöt művelődési egyesület több mint 1100 résztvevője mutatkozott be az idei, 44. Vajdasági Hagyományos Folklórfesztiválon, amelyet a Pannon Vásár rendezvény keretében 14. alkalommal tartottak meg Verbászon. Pénteken a gyermekszemle keretében Vajdaság 22 helyiségéből 29 csoport, szombaton és vasárnap pedig a tartomány 29 településéről érkezett felnőtt csoport összesen 51 műsorszámot mutatott be. A szerb és magyar tánccsoportok mellett szlovák és ruszin gyermek ének- és néptáncosokat, továbbá felnőtt csoportokat is láthatott a közönség.

− Verbász kicsiben képviseli Európát. A község területén 22 nemzetiség él egymással békében, és teljesen logikus, hogy a folklórhagyományok nem hivatalos fővárosa lettünk. A Pannon Vásár nemcsak Verbász, hanem Vajdaság egyik legjelentősebb kulturális és turisztikai eseménye. Multikulturális és multinacionális betekintést nyújt a hagyományos kulturális örökségről, a közönség számára pedig adott a lehetőség, hogy meglássa, mit hagytak örökségül elődeink, és mit adunk tovább a jövő nemzedékeinek. Ezen a hétvégén Vajdaságból 26 nemzeti közösség mutatja be autentikus kulturális értékeit és hagyományait, ugyanakkor el kell mondani azt is, hogy városunk ad otthont a Hagyományos Hangszerek Nemzetközi Fesztiváljának is. Folyamatosan törekszünk arra, hogy Verbász a folklórhagyományok regionális központjává váljon – mondta a rendezvénysorozat megnyitóján Predrag Rojević, Verbász polgármestere.

Kisimre Szerda Anna, a topolyai Kodály Zoltán MMK elnöke elmondta, mintegy 30 fős csoporttal érkeztek Verbászra, a csoportok pénteken és vasárnap léptek színpadra.

− Pénteken a Kisvirgonc énekcsoport, vasárnap a Csörgő citerazenekar, a Kaláris asszonykórus, a Hétmező énekcsoport, a Csiripiszli énekcsoport és Dudás Kata énekes-szólista lépett színpadra – mondta Kisimre Szerda Anna.

A szemlén fellépett még a több mint három évtizede fennálló, néptáncot és népimuzsikát ápoló zentagunarasi Gracza János Színjátszó és Irodalmi Egyesület Tácsi tamburazenekara, továbbá a gunarasi József Attila ME Rozmaring asszonykórusa is.

Az évről évre több látogatót és fellépőt vonzó Pannon Vásár rendezvényt a Vajdasági Amatőr Művészek Szövetsége és Verbász község Turisztikai Szövetsége szervezte.

Nyitókép: Predrag Rojević, Verbász polgármestere a rendezvény megnyitóján (Fotó: G. D.)