2024. május 10., péntek
TARTOMÁNYI KORMÁNY

Tisztább ivóvízhez jutnak a hódságiak

Igor Mirović tartományi kormányfő munkatársaival kedden Hódságra látogatott, ahol folyamatban vannak az ivóvízkezelő üzem építési munkálatai. A 470 millió dinár értékű projektum befejezése két éven belül várható, célja a település lakosságának jobb minőségű és az eddiginél nagyobb mennyiségű ivóvízzel való ellátása. A beruházás egyúttal azt is lehetővé teszi, hogy a község más települései is minőségi ivóvízhez jussanak. Mirović elmondta, hogy a tartományi kormány új ivóvízkezelő berendezések felszerelését támogatja Temerinben és Belcsényben is.

A kormányfő átadta a helyi önkormányzat képviselőinek azt a dokumentumot, amely szerint a tartományi kormány 67 millió dinárral támogatja egy régi épület felújítását, melyben művelődési központot hoznak létre. A községnek eddig nem volt ilyen létesítménye. Hódság további 36 millió dinárt kap a Žarko Zrenjanin utca felújítására, gyalogjárdák és parkolók építésére. Az utca abban a zónában található, ahol a Poletarac gyermekintézmény van, melynek kibővítését szintén a tartomány támogatja.

Goran Nikolić községi elnök azt mondta, tartományi segítség nélkül nem tudták volna megvalósítani a vízgyári beruházást, mivel költségvetésük egymilliárd-százmillió dinárt tesz ki.

Hódságon Mirović kíséretében volt Dragana Milošević tartományi művelődési, tömegtájékoztatási és vallási közösségi titkár és Miloš Maletić, a Vajdasági Nagyberuházási Igazgatóság igazgatója is.

Nyitókép: (Fotó: Vojvodina.gov.rs)