Tiszaszentmiklósról négy család járult hozzá az idei Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem adománygyűjtési akcióhoz. A felajánlott búzáért pedig itt is járt a köszönet, így Törtei János, a Piros Tu...
Vajdaság
Vasárnap délelőtt Kisoroszon a tizenhárom aradi emlékére szentmisével egybekötött megemlékezést szerveztek, melyet
ft. Csipak Csaba, magyarcsernyei plébános vezetett.
A tizenhárom településből álló Magyarkanizsa község, főleg a falvak lakosai túlnyomórészt mezőgazdasággal foglalkoznak. Akár fő- akár mellékállásban, de még mindig legtöbb helyen van néhány jószág,...
A Magyar Nemzeti Tanács küldöttsége szombaton Szávaszentdemeterre (Sremska Mitrovica) látogatott, hogy megtekintse a Szent Demeter-székesegyház felújított üvegablakait. A projektum megvalósulását a...
A Magyarok Nagyasszonya katolikus templomból tavaly felhívást intéztek a helybeliekhez és az elszármazottakhoz, hogy lehetőségük szerint támogassák két út menti kereszt felállítását a falu határába...
Közeledik a legeltetési időszak vége. Lassan „kitelik” a juhászok, kanászok, csordások, libapásztorok éve, a jószág pedig a telelőkbe kerül.

