2024. május 8., szerda

Kezükbe vették az ország sorsát

Vasárnap délelőtt Kisoroszon a tizenhárom aradi emlékére szentmisével egybekötött megemlékezést szerveztek, melyet
ft. Csipak Csaba, magyarcsernyei plébános vezetett.

Tóth Ramóna, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja a megemlékezés során kiemelte, hogy az aradi vértanúk számára a hazaszeretet összefonódott a szabadság szeretetével.

– A szabadság iránti vágyuk szembefordította őket egy olyan zsarnoki hatalommal, amely a törvényeket nem tisztelve, saját korlátolt küldetéstudatától elvakítva kívánta rákényszeríteni akaratát a magyarságra. Az aradi vértanúk nem dugták homokba a fejüket, kezükbe vették az ország sorsát – hangsúlyozta Tóth Ramóna.

Az emlékezés virágait a római katolikus temetőben felállított kopjafánál helyezték el, melyet 1997-ben a kisoroszi Karácsonyi György készített, a falu újratelepítésének 200. évfordulója alkalmából. A Magyar Nemzeti Tanács nevében Tóth Ramóna és Bacsik Lőrinc Natália, VMSZ nagykikindai községi szervezetének nevében Talpai Sándor és Tóth Zoltán koszorúzott. A rendezvényt a Gyöngykaláris vegyeskórus és néhány helyi fiatal tette emelkedettebbé.

Nyitókép: Alkalmi beszédet Tóth Ramóna, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja mondott (Fotó: Vidács Hajnalka felvétele)