2024. május 8., szerda

Népzenei találkozó volt Zentán

Citeraszótól, zengő énektől volt hangos szombaton este a zentai Kertek helyi közösség nagyterme. A Délibáb Magyar Művelődési Egyesület hetedik találkozóján nyolc helybeli, illetve a község településein tevékenykedő citera- és tamburazenekar, valamint három magyarországi település művelődési egyesületének a citerazenekara lépett fel. 
A rendezvény elején a Himnusz elhangzását követően Pataki Tibor, a zentai művelődési egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében rámutatott, hogy a rendezvényen együtt ünneplik a hagyományainkat és őrzik a magyarság zenekincsét, majd kiemelte, hogy a találkozón felcsendülő dallamok hozzásegítenek bennünket a belső harmóniánk megteremtéséhez, és talán az országhatárokat is feledtetve növelik az összetartozás érzését.
– A mai nap a rendezvény valamennyi résztvevőjének népzenei ünnep, ezért élvezzék minden pillanatát! – fogalmazott Pataki Tibor. 
A találkozót a Magyar Nemzeti Tanács és a zentai önkormányzat támogatta. A rendezvényről színes beszámolót olvashatnak még a hét folyamán. 

Nyitókép: A népzenei találkozó kezdetén a Délibáb Magyar Művelődési Egyesület tagjai a Himnuszt énekelték el, fotó: Horváth Zsolt