2024. május 9., csütörtök

A nagycsaládosok között osztják szét a lisztet

Tiszaszentmiklóson is köszönetet mondtak az adományozóknak

Tiszaszentmiklósról négy család járult hozzá az idei Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem adománygyűjtési akcióhoz. A felajánlott búzáért pedig itt is járt a köszönet, így Törtei János, a Piros Tulipán Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület alelnöke nemrégiben a székházban megvendégelte az említett családokat, valamint kiosztotta nekik a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének köszönőlevelét.

–  Külön megköszönném azoknak a családoknak, akik évek óta részt vesznek ebben az akcióban. Annak pedig kimondottan örülök, hogy az idén az egyikből két fiatal lányt jegyeztek be adományozónak, hiszen ha egyszer majd a szülők kiöregednek, ők folytatják ezt a munkát és hagyományt – magyarázta az alelnök, majd átadta a Grbin Aleksandrának és Teodórának a számukra elkészített csomagot. A többi családot is képviselte az új generáció, amit Törtei János különösen fontosnak tartott, hiszen bennük is el kell ültetni azt a bizonyos búzaszemet. 

Grbinék mellett, a Faggyas, a Törtei és a Margit család adományozott még búzát.

A köszönőlevelek mellé mindenki kapott egy-egy kiló lisztet, amelyet az adományokból összeöntött búzából készítettek és juttattak vissza. Töreti János elmondta, hogy összesen 100 kilót kaptak ebből Tiszaszentmiklóson, ebből 25 megmarad az egyesületnek, a többit pedig a helyi nagycsaládosok között osztják szét.

Nyitókép: A legkisebbek vehették át a családjuknak szóló köszönőlevelet (Balázs Andrea felvétele)