Történelmi időket élünk. Onnan tudhatjuk ezt, hogy olyan dolgok mennek végbe körülöttünk, velünk, talán még azt is mondhatnánk, hogy bennünk, melyek egészen biztosan be fognak kerülni a térség múltját földolgozó majdani történelemkönyvekbe. Ha lesznek még ilyenek.
A történelem szövetét, ezt a gondolatban létező egységet mi alkotjuk meg, látjuk bele a dolgok közönyös váltakozásába. Ebben az értelemben mi hozzuk létre azt: pontosabban fogalmazva az emberi értelem birtokba vevő szenvedélye. Azáltal, hogy a lényegesnek tekintett történéseket kiemeljük, és a lényegteleneknek vélteket elhallgatjuk – egy összefüggő történetet, múlt-emlékezetet állítunk össze. Ezáltal a történések embertelen közönyét, közönyös embernélküliségét semlegesítjük.
Az erőaktusok oldaláról látva a történések sohasem mimiattunk mennek végbe. A történés azért történik, mert meg kell történnie. Akkor sincsenek tekintettel ránk, ha velünk történtetik magukat. Mi ezt szenvedésnek vagy örömnek élhetjük meg, ezeknek az érzéseknek azonban csupán számunkra van létjogosultságuk, magukat a végbemenő erőaktusokat a legkisebb mértékben sem érintik.
Egyik oldalon állnak a történések, a másikon mi. A kettő között semminemű kapcsolat nincs. A történések nem az emberért, hanem önmagukért léteznek. Kant nyelvezetével élve a történés oka önmagában való, s ezért megismerhetetlen: Ding an Sich.
A történelemmel már nem ez a helyzet, s azért nem, mert hídalkotói vágyunkban a végbemenetel erőaktusai és magunk között mi látjuk bele azt a történések embertelen közönyébe. Ezzel igyekszünk emberivé formálni a nem emberit. Ránk irányuló okot és célt látunk ott, ahol nyoma sincs az emberre irányultságnak, s így magától értetődően az emberi oknak és célnak sem. A történelem a humanizálással végbevitt összekapcsolás ősi emberi szükségletéből született.
Az ember már akkor is humanizálta a körülötte lévő világot, amikor még nem volt történelme, mert még ismeretlen volt számára az erőaktusokban ráirányuló okot és célt kereső gondolkodásmód. A csökevényeiben ma is élő ősi mágikus látásmód a legnyilvánvalóbb formája az ember és a tőle független dolgok összekapcsolásának. A mítoszi gondolkodás nem kevésbé.
A kettő módszerében, nem pedig a humanizálás mértékében különbözik: a mágiában közvetlen és anyagi, míg a mítoszban közvetett és szellemi a kapcsolat az ember és a tőle független dolgok között. A mágiában egy rejtett erődimenzióban létesül közvetlen kapcsolat az egymástól elkülönített dolgok, valamint az önmagaság és a másság között. Ebbe az erőtérbe behatolva lehetséges befolyásolni a történéseket. A mítoszban viszont egy a bensőben, a szellemben megélhető egységesítő pont közvetíti a kapcsolatot a dolgok lényegisége, valamint az önmagaság és a másság között. A mítoszban az egység rajtunk mint átvezető középponton keresztül valósul meg, a mágiában pedig mi lépünk be befolyásolási szándékkal az egység erődimenziójába.
A mítosz szellemi volta, lényegre irányultsága magyarázza, hogy belőle kiindulva tovább lehetett lépni a filozófia és a racionális látásmód felé. A görögök tették meg ezt a felmérhetetlenül fontos individuációs lépést a Kr. e. VII. századtól kezdődően.
A mágiából a vallás felé lehetett továbblépni: a misztika és az áldozati liturgia irányába. S amikor a vallás ereje Európában már csak pislákolva égett, akkor a materiális erőhelyettesítés, a technológia felé. A közvetettség és annak materiális megszemélyesítője, a gép vette át az ember és a kívüle álló dolgok közötti uralói kapcsolattartás feladatát ezentúl.
Az emberek nagy része ekkor már elveszítette a hitét a mágiában, babonának kezdte tekinteni azt, de tovább élt bennük a vágy a tőlük független, hatalmas és rettenetes, őket uraló dolgok fölötti uralom megszerzésére. E vágyuk leghatékonyabb beteljesítőjévé a gépek válhattak. Szerényebb változatban és képességekkel már előtte is léteztek az ember életében a gépek, de most, hogy megfosztották a kor gondolkodói tekintélyei a mágikus befolyásolás lehetőségétől, az ember e vágyát pótlandó, minden erejével az egyre bonyolultabb és mind hatékonyabb gépek kifejlesztésére vetette magát. Nem véletlenül esik egybe az ipari forradalom kezdete a „babonaság” ellen harcot indító felvilágosodás győzelmével.
Nyitókép: pixabay.com
