Szerző: Hallgató Imre
Figyelemmel és érdeklődéssel olvastam ZKA írását a Magyar Szó szombat–hétfői számában. Az írás a Kiss József – az ember, aki átalakította Bácskát című kiállítást mutatja be. A szöveg terjedelme nem engedte meg a rendkívüli mérnökember életművének részletesebb bemutatását. Röviden ezzel az írásommal szeretném bővíteni a beszámolót a kivételes szakember szűkebb környezetünkben – Bácskában – kifejtett munkásságáról.
Ma már kevesen tudják, hogy ki tervezte, melyek voltak az építés előzményei, és hogyan készült el a csatorna. Ebben a történetben Kiss József mérnöknek történelmi jelentősége van. Legnagyobb műve, a Dunát a Tiszával összekötő (Duna–Tisza) bácskai nagycsatorna 1802-ben készült el, ahogy sokáig nevezték, a Ferenc-csatorna. Kiss mérnök a csatornát nemcsak megtervezte, de a kivitelezési munkálatok nagyobb részét meg is szervezte és vezette is. Korától nem kapott semmilyen elismerést, az teljesen elfelejtette, majdnem az utókor is. 2002-ben, a csatorna bicentenáriumi évfordulóján Bordás Győző írónak a Magyar Szóban megjelent cikke keltette fel az olvasók és a szakma figyelmét.
Apja, Kiss János (1708–1758) alezredes a családjával együtt 1754-ben telepedett le Apatinban, mint katonát ide vezényelték. József fia 1748. március 19-én született Budán, Gábor fia 1751-ben Eperjesen. Anyja Tutzenhaller Mária (1724–1764). A család protestáns (evangélikus) vallású volt. A fivérek Bécsben tanultak a katonai akadémián, és szereztek mérnöki oklevelet. Mint kincstári mérnök és építészeti igazgató az 1780-as években Zomborban tevékenykedett, feladatul kapta, hogy a bevándorló németek számára letelepedési helyet jelöljön ki. 1791-ben a bács-szerémségi evangélikus püspökség az első főfelügyelőjének választotta. Ezt a megtisztelő tisztségét élete végéig viselte. Megnősült, felesége Fischer Antónia. Gyermekeik közül csak Mihály (Zombor, 1786. március 15. – Verbász, 1835. január 15.) élte meg a felnőttkort. Kiss József leszármazottai 1950-ig Verbászon születtek. Egyik ötödízigleni utódja a magyarok elleni 1944/45-ös megtorlás verbászi áldozata.
Kiss József saját kezdeményezésére és saját költségén két alkalommal is leszintezte a Duna és a Tisza közötti terepet. Külföldön szerzett tapasztalatai alapján támadt benne az elképzelés a Duna és a Tisza közötti vízi út megépítésére.
A győzelemmel végződött zentai csata (1697), a török Bácskából való kiűzetése után a térség lakatlan mocsaras vidék maradt. Elkezdődött a gyéren lakott terep, Bácska újratelepítése a Monarchia területéről magyarokkal, svábokkal, szlovákokkal, ruszinokkal. Az újratelepülőknek élettérre volt szükségük, amit a mocsaras vidék nem tudott kielégíteni.
Kiss József mint kamarai mérnök feladatul kapta a felszíni vizek lecsapolásának megtervezését Bácskában. Első terve egy Verbásztól keletre húzódó csatorna volt, amellyel 1785-ben lecsapolta a Kúla környéki vizeket a Tiszába. Felbátorodva a sikeren, 1786-ban javaslatot tett a csatorna meghosszabbítására Ószivácig. Ez a csatorna 1787-ben készült el.
A Duna és a Tisza csatornával való összekötésére először Schönstein budai kamarai mérnök tett javaslatot 1789-ben II. József császárnak. A csatornaépítés fő célja a Duna és a Tisza közötti vízi út lerövidítése volt a Monarchia keleti és nyugati része között. A másodlagos, de egyáltalán nem mellékes cél pedig a mocsaras vidék kiszárításával a jó termőtalaj elnyerése.
A Kiss fivérek 1791. december 12-én nyújtották be tervüket II. Leopold uralkodónak. Korábbi méréseik alapján megállapították, hogy a Duna vízszintje mindig magasabb a Tiszáénál. Az udvar a részleteiben kidolgozott és feldolgozott tervüket figyelembe vette. Terveik alapján Monostorszeg és Bácsföldvár közötti, 110 kilométer hosszú csatorna 158 kilométerrel rövidítette le a vízi utat, annak időtartama pedig 20, illetve 10 nappal rövidült! A csatorna négy év alatt készült volna el. A terv alapján II. Ferenc császár 1793. március 27-én jóváhagyta a csatornaépítést. A beruházást az erre a célra alakult részvénytársaságnak engedte át, tehermentesítve ezzel a kincstárat, amely a korábbi háborúk miatt kimerült. A munkálatok a csatornaépítésen hivatalosan 1793 májusában kezdődtek el. Az alapkövet 1794. június 9-én helyezte le Ürményi József.
Kiss József mérnök négy-ötezer munkást kért az udvartól a munkálatok végzésére. Helyettük mindössze kétszáz (!) munkást kapott, de csak a tavaszi és az őszi időszakokban. A későbbiekben kétezer munkást kapott, majd egy időre francia rabok is érkeztek. Kiss mérnöknek vállalnia kellett a szükséges munkaerő toborzását, ami több-kevesebb sikerrel járt. A csatornán dolgozóknak felemelte a bérüket, a betegek részére alkalmi kórházat nyitott állandó orvos alkalmazásával, olcsó élelemmel látta el őket, valamint lakóbarakkokat nyitott. A munkálatok megszervezése korszakalkotónak bizonyult.
Az udvar a munkálatok kezdeti előrehaladtát megelégedve fogadta. A Kiss testvérek élvezték az udvar bizalmát, jutalmat ígértek nekik a csatorna elkészülte utánra: a leendő nyereség egyharmadát, valamint a család örökségül kapta volna a csatorna igazgatói tisztségét. Az ígéretekből és a jutalomból azonban nem lett semmi. Helyette névtelen feljelentés alapján 1797. október 20-án minden csatornaépítésben vállalt tisztségéről leváltották. A részvényesek felrótták neki, hogy a munkálatok késnek, hogy a költségek meghaladják az előzetes számításokat. Erre az időre már a csatorna fele hajózható volt, a Dunától Kissztapárig!
Kiss József a vádakra mérnöki precizitással válaszolt. Emlékirataiban leírja, hogy a legnagyobb nehézséget a „gazok és irigyek” okozták. Az igazság az, hogy már a csatorna kivitelezésének első évében megkezdődött ellene az áskálódás. Mérnöki pontosságára utal, hogy lejegyezte az áskálódók nevét: Redel udvari tanácsos, Raab számvevő, Heppe Szaniszló országos építészeti igazgató, akik nem riadtak vissza a munkálatok szándékos késleltetésétől sem. Kiss József ezek mellett a befolyásos személyek mellett idegen nemzetiségű volt. Bátran szembeszállt velük, és fáradhatatlanul szervezte a kivitelezést!
A részvényesek pánikba estek. Ebben a mai szemmel nézve is jelentős beruházásban az udvarnak kellett volna nagyobb támogatást nyújtania a részére. Nem fogadta el a tényeken alapuló érveket, és nem nyújtott támogatást. Kényelmesebb volt hinni a névtelen feljelentőnek.
A hajózható csatorna műszaki átadására nyolc év kivitelezés után, 1801 júliusában került sor. Ünnepélyesen 1802. május elsején nyitották meg. Kiss Józsefet az ünnepségre nem hívták meg, a számára beígért jutalmak is elmaradtak. II. Ferenc császár először 1807-ben tekintette meg az elkészült csatornát, amikor Bácskába látogatott, és lehajózott Zombortól Verbászig. A részvényesek a befektetett pénzüket a megemelkedett költségekkel együtt mindössze huszonöt év alatt többszörösen visszanyerték. Kezdetben a leggyakrabban szállított áru a búza, kukorica, cukorrépa, fa, szén és a homok volt. A csatorna mentén elhelyezkedő települések, Szenttamás, Verbász, Kúla, Cservenka, Zombor, rohamos fejlődésnek indultak a termények magasabb áron való értékesítésének és gyorsabb leszállításának köszönhetően.
Kiss József 1813. március 13-án hunyt el mindenkitől elfeledve zombori barátainál. Verbászon helyezték örök nyugalomra a maga által tervezett, ma is álló kriptában, amely a zsilippel szemben levő domboldalon áll egymagában, akkori szőlője területén. Temetésén Skolka András verbászi, Nagy József kucorai és Rohonyi György glozsáni lelkészek szolgáltak. Halála előtt latin nyelven megírta sírfeliratát is. Magyarra fordítva: „Itt nyugszik Kiss József magyar nemes, kinek halhatatlanságát ez a Ferenc-csatorna bizonyítja, halandóságát pedig ez a márvány hirdeti. Született 1748. március 19-én, meghalt a Bács melletti Zomborban 1813. március 13-án”. A sírfelirat tartalma ma is aktuális. Síremléke hosszú időre feledésbe merült, és az idő vasfoga is kikezdte. Leszármazottja, Kiss Mihály a 70-es években saját költségén felújíttatta.
Zseniális szakember volt, „csupán” nem tudott marakodni. Ennek ellenére maradandó értékű csatornázási és lecsapolási munkálatokat tervezett meg és kezdett el. Műve az utókornak alapot teremtett egy új vízrendszer kialakítására, amelyet ma Duna–Tisza–Duna-vízrendszernek nevezünk. A lecsapolás mellett a Pannon-alföld legjobb termővidéke alakult ki.
Miben rejlik a csatornaépítés nagysága? Iskolai földrajzórán tanultunk a nagy csatornákról, a Panama-csatornáról (1880–1891 között épült), a Szuezi-csatornáról (1859–1893 között épült), a Korinthoszi-csatornáról (1881–1893 között épült), a Rajna–Majna–Duna-csatornáról (1960–1992 között épült). Mindegyik a Kiss József tervezte Ferenc-csatorna után, évtizedekkel később épült. Ő abban az időben elsőként, minden túlzás nélkül mondhatjuk, világméretű művet tervezett és valósított meg.
A csatorna képezte a későbbi időszakban és jelenti ma is a vajdasági vízrendszer gerincét, amely 1977-ben fejeződött be Becsénél a Tiszán épült gát elkészültével, és ma Duna–Tisza–Duna-vízrendszer a neve. Kialakításában megkerülhetetlen Nikola Mirkov mérnök személye. Sírja Újvidéken az Almási temetőben található. Az utókor Kamancon a Marczibányi-kastélyban emlékszobát alakított ki a számára. Itt található személyes tárgyai között Mirkov Miklós névre kiállított egyetemi leckekönyve, ugyanis tanulmányai egy részét a műszaki egyetemen végezte Budapesten.
Bácska területén gyakran áthaladunk valamelyik csatornát átívelő hídon. Rendszerint a hidak előtt tábla jelzi a folyó nevét: Kanal DTD, Hidrosistem DTD, Veliki Bački Kanal, DTD, Bački Kanal felirattal, sőt a szóhasználatban a Franc Jozef kanal is előfordul! Talán a Bački Kanal a pontos megnevezés, de nem utal sem az építőjére, sem a korára. Megjegyzem, a Kissztapár és Újvidék közötti csatorna Türr István (ő tervezte a Korinthoszi-csatornát is) terve alapján, Ferenc József császár idején épült, aki személyesen ünnepélyesen végezte el az első ásónyomot a munkálatok kezdetekor.
Személyes élményem, amikor néhány évvel ezelőtt elmentem lefényképezni Kiss József síremlékét, egy kisebb csoport helybeli fiatal társalgott szerb nyelven a síremlék szélére ülve. Megszólítottam őket, megkérdezve, hogy tudják-e, ki nyugszik a kriptában. Az egyik fiatal annyit tudott, hogy az, aki tervezte azt az építményt, rámutatva a hajóáteresztő zsilipre. Hozzátettem, hogy nemcsak azt, hanem a teljes csatornát a másik három zsilippel együtt. Meglepetésemre a fiatalokat bővebben is érdekelte a történet. Lám, a halhatatlan Kiss József emléke nem merült teljesen feledésbe!
Dávid Csilla fotói a Vajdasági Múzeum kiállításának anyagából adnak ízelítőt.
