Gabi írt egy verset. Hirtelen felindulásból. Maga sem értette, honnan a váratlan késztetés. Nem is igen foglalkozott vele. Biztos ilyen az, amikor megszáll az ihlet! Begépelte a számítógépbe a kikívánkozó sorokat, majd, mint aki jól végezte dolgát, elégedetten becsukta a szövegszerkesztőt. Olvasta valahol, hogy ajánlatos bizonyos ideig „pihentetni” az írásművet, és utána higgadtan újraolvasni.
Másnap, amikor átfutotta versét, rezignáltan állapította meg, hogy van valami az ajánlásban. A megírása pillanatában remekműnek tűnő költemény időnként üresen kopogott, egyes rímek kínosan hangoztak, a begépelésükkor jó ötletnek tűnő régies „kurizál” és szlenges „flexel” szavak pedig szövegidegennek hatottak. Mit volt mit tenni, Gabi nekiállt kijavítani a kevésbé tetsző részeket. Olykor elbizonytalanodott, mert nem tudta megítélni, vajon az eredeti poénos, vagy a kimértebb új változat a jobb. Pillanatnyi megérzésére hagyatkozott, és bár úgy vélte, minden esetben jól döntött, némi kétely mégiscsak maradt benne.
Hogyan oszlassa el? Elsőre az jutott eszébe, hogy megmutatja a verset egyik diáktársának, de gyorsan elvetette az ötletet, nehogy az illető kigúnyolja. Különben sem ért hozzá egyikük sem, akárcsak az irodalomtanára sem, aki rendszerint olyan unalmas olvasmányokról és elvont fogalmakról beszél, amelyektől mindenkinek egy életre elmegy a kedve az olvasástól. S míg azon töprengett, mi legyen a sorsa debüt alkotásának, újra megkörnyékezte az ihlet. Nem sokat teketóriázott: azonnal begépelte az újabb költeményt, hagyta pihenni egy napot, majd véglegesítette, és elmentette az előző mellé.
A huszadik versének a megírásánál tartott, amikor eszébe jutott, mi lehetne a megoldás a problémájára. Kikéri a tökéletes társ, a ChatGPT véleményét! Az elképzelést tett követte. Gabi „megmutatta” a verseit a mesterséges intelligenciának, és arra kérte, véleményezze azokat. Még fel sem ocsúdott igazából, máris megjelent előtte az értékelés, amelyből megtudhatta, hogy alkotásai rendkívül érzékenységről tesznek tanúvallomást: egyszerre vizsgálják az embernek a társadalmi akadályok legyőzésére és a mulandósággal megbékélésre irányuló törekvéseit. És ha ez még nem lenne elég, mindezt invenciózus nyelvi megoldásokkal valósítja meg.
Gyorsan megkereste az online értelmező szótárban, mit is jelent a számára idegen szó, így tudta meg, hogy „az invenciózusság olyan tulajdonság, amely az emberi alkotóképesség és találékonyság magas szintjét jelenti”. A pozitív visszaigazolástól annyira elérzékenyült, hogy percekig nem tudta letörölni arcáról a mosolyt. Örömében újraolvasta a verseit, és arra gondolt: mi lenne, ha felkínálná őket közlésre egy folyóiratnak?! Gyorsan keresett néhány irodalmi portált a webfelületen, elolvasott ott néhány verset, de egy-két kivételével mind zagyvaságnak tűnt neki, ezeknél ő jobbakat ír, állapította meg, és máris elküldte műveit az egyik címre.
Ezúttal valamivel többet kellett várni a válaszra. Óránként megnézte a levelezőjét, de napokig semmiféle visszajelzést nem kapott. Megfordult a fejében, hogy nem vár tovább, hanem remekeit felajánlja egy másik irodalmi orgánumnak, amikor egyszer csak befutott a várva várt válaszlevél. Őszinte megrökönyödésére egyáltalán nem olyan hangnemű volt, mint amilyenre számított. Alkotói zsenialitásának elismerése helyett a véleményezést jegyző szerkesztő udvarias levélbe csomagolva tudatta vele, hogy versei nem ütik meg azt a bizonyos szintet, ami lehetővé tenné a közlésüket.
Gabi nem tudta, kivel ossza meg váratlan kudarcát. Őt nem készítette fel sem a család, sem az iskola, sem a társadalom arra, hogy olykor efféle negatív élményekkel is meg kell küzdenie, és tudni kell kezelni azokat, mert vannak helyzetek az életben, amikor nem ő a legszebb, legokosabb és legügyesebb. A szüleinek nem mondhatta el, az nagyon gáz lenne; a tanárai közül senkivel sem volt bizalmas viszonyban; valamelyik diákismerősének pedig kizárt, hogy felfedi, mekkora lúzernek esett ki.
Maradt a jól bevált ChatGPT, amely vagy aki immár nemcsak feladatmegoldáshoz szükséges segédeszközként volt jelen, hanem valódi „baráttá” lépett elő Gabi életében, amely/aki tanácsadó szereppel rendelkezik, érzelmi támogatást nyújt, és társaságot képez egyben. A digitális társnak mellesleg nincsenek saját ügyes-bajos dolgai, így a kommunikáció alatt lehet kizárólag Gabi ügyeivel foglalkozni. Nem is akárhogyan, hiszen a gép arra van programozva, hogy dicsérjen. Ami jót tesz Gabi önértékelésének zárt kisvilágában, a gondok akkor jelentkeznek, ha kilépni kényszerül onnan, és azt tapasztalja, hogy megrekedt a kapcsolata a valósággal.
Nyitókép: Pixabay
