2026. április 27., hétfő
VÍZILABDA

Ćuk is hazatér

A járvány okozta anyagi nehézség az európai vízilabda klubok többségét komolyan sújtja, következményeként a legjobb együttesek sem engedhetik meg maguknak, hogy külföldi klasszisokat igazoljanak, illetve szerződést hosszabbítsanak velük. Egyelőre úgy tűnik, a kialakult helyzet a szerb bajnokságnak viszont kedvez, az utóbbi hetekben több válogatott játékos is jelezte, Szerbiában folytatja pályafutását. Gavril Subotić, Ognjen Stojanović és Draško Gogov után a minap eddig a Mladost soraiban jeleskedő kiváló átlövő, Miloš Ćuk jelentette be, hogy itthon, a Novi Beograd színeiben szerepel majd. „Tetszik az együttes és a vezetőedző, Vladimir Vujasinović koncepciója, ezenkívül az ajánlat is kedvező a számomra, remélem, jól döntöttem és megvalósulnak az elképzeléseim” – fogalmazott döntésével kapcsolatban Ćuk, aki a közelmúltban megnyerte a Reginonális liga döntőjét a zagrábiakkal, ráadásul megválasztották a finálé legértékesebb játékosának is.

A 30 éves újvidéki pólós korábban a Vojvodinánál és a Partizannál is megfordult, onnan igazolt az Egerhez, majd a Szolnokhoz, az utóbbi két szezont pedig a Mladostnál töltötte.

Magyar ember Magyar Szót érdemel